Olajminiszter: Irán visszaszerzi világpiaci részesedését

Jövő márciusra Irán már napi 3,8-3,9 millió olajat tervez termelni a perzsa ország.

MTI
2015. 09. 02. 20:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közölte: Irán jelenleg napi 2,8 millió hordó olajat hoz felszínre, három éve a legnagyobb mennyiséget, és ebből napi egymillió hordót exportál. A szankciók feloldása után nem sokkal a kitermelést napi 500 ezer hordóval, öt hónap leforgása alatt pedig egymillió hordóval fogják növelni. Jövő márciusra Irán már napi 3,8-3,9 millió olajat tervez termelni. A kitermelés napi egymillió hordós növelése mellett Irán olajipari beruházásokat is vár az országba a termelés további növeléséhez. Mehdi Hosszeini, Irán olajipari szerződések átstrukturálásával foglalkozó állami bizottságának az elnöke múlt havi nyilatkozata szerint az ország napi 5,7 millió hordóra tervezi növelni olajtermelését. Céldátumot a tervre azonban nem adott meg.Az interjúban az iráni olajminiszter leszögezte, hogy a jelenlegi alacsony olajár sem tántorítja el az országot világpiaci szerepének visszaszerzésétől, „bármilyen áron” növelni fogja a termelését, és arra számít, hogy az OPEC tagországai „helyet csinálnak” majd az iráni olajnak a piacon. Ha a piaci visszatérés az olajárak csökkenésével jár majd, Irán akkor sem fog lassítani annak ütemén. Bijan Zanganeh szerint az OPEC tagjainak többsége hordónként 70-80 dolláros olajárat tartana elfogadhatónak, és úgy látja, hogy a szervezetnek nem kell koordinálnia termelését a szervezeten kívüli olajtermelőkkel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.