Összejött az éves hiány

Az idei évre tervezett hiány 102,5 százaléka teljesült.

Wiedemann Tamás
2015. 09. 22. 6:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államháztartás központi alrendszerének első nyolchavi hiánya 914,9 milliárd forint volt, az augusztusi deficit 20,8 milliárd forintot ért el – közölte tegnap a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Ezzel az idei évre tervezett hiány 102,5 százaléka teljesült. Mint ismeretes, a parlament által elfogadott költségvetési törvény eredetileg 892,4 milliárd forintos deficitet tartalmazott, ami a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százaléka. A NGM közleménye szerint a hiány megugrása elsősorban az uniós források eltérő alakulásából fakad.

A fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s bevételei 368,6 milliárd forinttal maradtak el az előző évi hasonló bevételektől, amely egyrészt az évenként változó elszámolások különbségéből ered, másrészt pedig az Európai Unió bizottsága által vizsgálat alá vont és egyeztetés alatt lévő tételek következménye, ez utóbbiak a pénzforgalomban később realizálódnak – közölte a szaktárca. Az uniós módszertan szerint számolt egyenleget ez nem befolyásolja, mivel az év végéig esetlegesen meg nem érkező, de az EU-tól jogosan igényelt összegek bevételként elszámolhatók, vagyis emiatt nem nő a statisztikai hiány. Eközben az állam az iskolakezdés miatt már augusztus végén átutalta a szeptember havi család- és fogyatékossági támogatást, továbbá a megváltozott munkaképességűek keresetkiegészítése kifizetéséhez szükséges fedezetet.

 

– Ez értelemszerűen megemelte az augusztusi kiadásokat – közölte az NGM. Arra is felhívta a figyelmet a szaktárca, hogy az előző év azonos időszakához képest lényegesen magasabban alakultak az adóbevételek. A tárca szerint tartható az idei évre tervezett hiánycél.

A menekültügy kezelése miatt a kormány módosítja az idei költségvetés kiadási oldalát, ami 61 milliárd forinttal emelkedik. Adorján Richárd, az NGM költségvetésért felelős helyettes államtitkára a Portfolio.hu szerint azt mondta, hogy erre van fedezet a bevételi oldalon. A kabinet emellett átvállalja az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 47,2 milliárd forintos adósságát is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.