Öt év alatt plusz egy kiló disznóhús?

A fejenkénti sertéshúsfogyasztás növelését célozza a VHT marketingkampánya.

MTI
2015. 09. 26. 19:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A VHT szakmai napján Dúl Udó Endre, a szakmaközi szervezet munkatársa elmondta: a „Hús és egészség” elnevezésű középtávú marketingprogram célja az, hogy 2020-ig évente fejenként egy kilogrammal növekedjen a Magyarországon előállított sertéshús belföldi fogyasztása.A szakember hangsúlyozta: ez azért fontos az ágazatnak, mert az elmúlt húsz évben Magyarországon a felére, 23-25 kilogrammra esett vissza az évente, fejenként elfogyasztott sertéshús mennyisége. A marketingprogrammal csökkenthető az importtermékek aránya is a belföldi piacon – tette hozzá.Dúl Udó Endre elmondta, hogy a marketingprogram segítségével szeretnék a magyar emberek figyelmét felhívni arra, hogy a sertéshús fogyasztása – a mostani közhiedelemmel ellentétben – egészséges. A belföldön tenyésztett sertések húskihozatala – vagyis a színhús aránya – általában 60 százalék feletti a legjobb minőség esetében. A fogyasztók által még mindig zsírosnak tartott sertéshús tehát már régóta nem az, így fogyasztása egészséges. A szakember leszögezte: a marketingprogram nem irányul más ágazatok ellen.A magyar sertéshús kiváló minőségét hivatott garantálni a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegy is. Ennek használatát egy szigorú szakmai minősítés után a VHT ítéli oda és engedélyezi a kizárólag Magyarországon, magyar alapanyagból, magyar feldolgozó által előállított termékek számára – közölte Németh Antal, a VHT elnöke. Hozzátette: eddig már több mint 600 egység kérte a KMS védjegy használatának jogát, és mintegy 300 el is nyerte.Lenyomja-e a keleti nyitás a vasárnapi zárást?Márciusban a Hússzövetség sertés-évértékelőjén jártunk, beszámolónkat itt találja.Menczel Lászlóné, a VHT titkára az MTI-nek elmondta: a sertés tőkehús általános forgalmi adójának (áfa) jövő év elején esedékes 5 százalékra csökkentése várhatóan tovább fehéríti az ágazat tevékenységét, ahol a feketegazdaság arányát egyes szakértők jelenleg 40-50 százalékra becsülik. Az áfa-csökkentésnek fogyasztásélénkítő hatása is lehet – tette hozzá a VHT titkára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.