Sosem kaptak még ilyen magas támogatást a tejtermelők

Csaknem négymilliárd forint jut idén az ágazatnak.

MTI
2015. 09. 17. 11:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország az európai tejtermelésben betöltött szerepénél jóval nagyobb, 2,9 milliárd forintos támogatást kap az EU-tól, amit a tejtermelők és a sertéstermelők között oszthat meg.

A kormány úgy döntött, hogy mivel a sertéstermelőknek jövő év január elsejétől áfacsökkentést vezetnek be, valamint idén 8,5 milliárd forintos új támogatáscsomag indult, a rendkívüli uniós támogatást a tejtermelők kapják. „Itt jobban fáj jelen pillanatban” – fogalmazott, hozzáfűzve: összességében ez nem akkora összeg, amelyet szét lehetne osztani minden magyar állattartó között, mert akkor nem lenne észlelhető senki számára.

A tejpiaci feszültség miatt a kormány minden idők legmagasabb tejtermelői támogatását fizeti ki idén – mondta, s hozzátette, hogy ez az összeg segíteni fog abban, hogy a vállalkozások, a helyzetet túlélve, tovább működhessenek.

A támogatást a brüsszeli döntéseket követően az év végén vagy legkésőbb januárban kapják meg a magyar tejtermelők – közölte.

Kitért arra is, hogy az elmúlt évben az európai tejpiacon komoly áresés történt, ami Magyarországon sok ezer termelőt, családot érint. Hazánkban egy év alatt 24-28 százalékkal estek a termelői árak, így a legtöbb tejtermelő alacsonyabb árat kap a megtermelt tejért, mint amennyiért előállítja. Ez tartósan nem fenntartható, beavatkozást igényel, ez így van az összes európai tejtermelő országban – húzta alá.

Az okok között Feldman Zsolt a túltermelést emelte ki, mivel megszűntek az eddigi termelést korlátozó kvóták, valamint az európai tejszektornak óriási kiesést jelentő orosz embargót és az ázsiai-kínai felvásárlás visszaesését említette.

A feszített helyzet miatt a közelmúltban több ezer tejtermelő gazda tüntetett Brüsszelben, hogy az EU találjon megoldást – idézte fel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.