Sosem kaptak még ilyen magas támogatást a tejtermelők

Csaknem négymilliárd forint jut idén az ágazatnak.

MTI
2015. 09. 17. 11:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország az európai tejtermelésben betöltött szerepénél jóval nagyobb, 2,9 milliárd forintos támogatást kap az EU-tól, amit a tejtermelők és a sertéstermelők között oszthat meg.A kormány úgy döntött, hogy mivel a sertéstermelőknek jövő év január elsejétől áfacsökkentést vezetnek be, valamint idén 8,5 milliárd forintos új támogatáscsomag indult, a rendkívüli uniós támogatást a tejtermelők kapják. „Itt jobban fáj jelen pillanatban” – fogalmazott, hozzáfűzve: összességében ez nem akkora összeg, amelyet szét lehetne osztani minden magyar állattartó között, mert akkor nem lenne észlelhető senki számára.A tejpiaci feszültség miatt a kormány minden idők legmagasabb tejtermelői támogatását fizeti ki idén – mondta, s hozzátette, hogy ez az összeg segíteni fog abban, hogy a vállalkozások, a helyzetet túlélve, tovább működhessenek.A támogatást a brüsszeli döntéseket követően az év végén vagy legkésőbb januárban kapják meg a magyar tejtermelők – közölte.Kitért arra is, hogy az elmúlt évben az európai tejpiacon komoly áresés történt, ami Magyarországon sok ezer termelőt, családot érint. Hazánkban egy év alatt 24-28 százalékkal estek a termelői árak, így a legtöbb tejtermelő alacsonyabb árat kap a megtermelt tejért, mint amennyiért előállítja. Ez tartósan nem fenntartható, beavatkozást igényel, ez így van az összes európai tejtermelő országban – húzta alá.Az okok között Feldman Zsolt a túltermelést emelte ki, mivel megszűntek az eddigi termelést korlátozó kvóták, valamint az európai tejszektornak óriási kiesést jelentő orosz embargót és az ázsiai-kínai felvásárlás visszaesését említette.A feszített helyzet miatt a közelmúltban több ezer tejtermelő gazda tüntetett Brüsszelben, hogy az EU találjon megoldást – idézte fel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.