Fazekas: A spekulánsok nem rúghatnak labdába

November közepén indulhat a licit az állami földekért nyilvános árverésen.

MTI
2015. 10. 06. 8:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fazekas Sándor kijelentette: ez egy újabb lépés a Földet a gazdáknak programban. A kormány célja, hogy a magyar földművesek minél több állami területet béreljenek, és ahol van rá lehetőség, vásároljanak. Hangsúlyozta, hogy az ellenzék által szervezett demonstrációk gazdaellenesek, mivel pont azt gátolják meg, amire a magyar földművesek részéről komoly igény van. A gazdák termelni akarnak, boldogulni, megélhetést nyújtani a családjuknak, jó minőségű élelmiszert az asztalra tenni, amihez föld kell – fogalmazott. Közölte, hogy az elmúlt egy évben mintegy ötezer kisebb, három hektár alatti területet értékesített a Nemzeti Földalap, ez azt mutatja, hogy van igény a földekre, a program most a három hektár fölötti földek eladását célozza.

Nyilvános árverésen garanciális feltételek mellett lehet majd földet venni, húszévi elidegenítési tilalom mellett, amihez a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes hitele járul – ismertette. Közlése szerint hitelt 2,5 százalékos kamattal az veheti fel, aki földet vásárol, önrész nem kell, a fedezet maga a föld, amelyre a magyar államnak visszavásárlási lehetősége van. Több biztosíték védi a magyar állam és a bank érdekeit a spekulációtól – tette hozzá.

A tárcavezető hangsúlyozta: ez a földértékesítési megoldás biztosíték arra, hogy spekulánsok nem rúghatnak labdába, hiszen az árverésen helyben élő, magyar állampolgár földműves vehet részt, jogi képviselet szükséges, közjegyző jelenléte garantált. A program – amely a kisebb birtokosokat támogatja – mintegy ötvenezer területet érint, ennek nyolcvan százaléka tíz hektár alatti, az induló ár a helyben szokásos forgalmi ár plusz tíz százalék lesz. A törvény szerint egy gazda maximum háromszáz hektárt vásárolhat, Magyarországon mintegy 103 ezer földműves van – ismertette.

Kitért arra, hogy a védett területekre nem terjed ki az értékesítés, az érintett több százezer hektár továbbra is állami tulajdonban marad. A magyarországi erdőterületekre sem terjed ki a program, a mintegy kétmilliárd hektár magyarországi erdő fele van állami tulajdonban. Fazekas Sándor szólt arról is, hogy a kormány várakozása szerint a programmal tovább nő a kis és közepes családi gazdaságok által használt földterület nagysága Magyarországon.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.