Győrffy Balázs, a kormánypárt országgyűlési képviselője – egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke – ezt azzal kapcsolatban mondta budapesti sajtótájékoztatóján, hogy az Országgyűlés az ellenzék kezdeményezésére hétfőn politikai vitanapot tart az állami termőföldek értékesítéséről. A fideszes politikus hangsúlyozta: „a termőterület a magyar gazdák kezében van a legjobb helyen”.
„Mutyi kizárva”
– jelentette ki az értékesítésről szólva, jelezve, hogy a három hektárnál nagyobb földeket nyilvános árveréseken adják el, a kikiáltási ár pedig a helyi árnál tíz százalékkal magasabb. A spekulánsok kizárását húszéves terhelési és elidegenítési tilalom garantálja – tette hozzá.
Győrffy Balázs kiemelte továbbá, hogy Magyarországon 300 hektárnál több termőföldet senki sem szerezhet. Tájékoztatása szerint a most értékesítésre szánt állami területek körülbelül négyötöde tíz hektárnál kisebb.
Arra a felvetésre, hogy Mészáros Lőrinc (Fidesz–KDNP), Felcsút polgármestere és családja jelentős területeket szerezhet majd meg, a kormánypárti képviselő úgy reagált: ahogyan minden más magyar állampolgár, úgy Mészáros Lőrinc is akkor tud vásárolni, ha földműves, és ebben az esetben is csak 300 hektárt.
Az MSZP szerint nem lehet megakadályozni a magyar termőföld külföldi kézbe kerülését az állami földek eladásával. Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a külföldiek földvásárlását akkor lehet megakadályozni, ha ezek a földek állami kézben maradnak. Minden más esetben legkésőbb húsz év múlva külföldi kezébe kerülhetnek a most eladott földek – tette hozzá.
Mint mondta, reméli, hogy a hétfő délután, a földeladásról tartott parlamenti vitanapon mindenki számára világossá válik: amire a Fidesz-kormány készül, az elmúlt 25 év legnagyobb gazembersége. Szerinte ezeket a földeket ugyanolyan technikával és ugyanolyan módon játsszák ki a barátoknak, mint ahogy az a földbérleteknél történt.
Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke mutyijellegűnek tartotta az összes állami tulajdonban lévő szántóföld eladását. Ezt azzal magyarázta, hogy egy hónap alatt akarják elárverezni a földeket, így – véleménye szerint – az előre kiválasztottak nagyobb eséllyel juthatnak földhöz. Szóvá tette, hogy azoknak van elővásárlási joga, akik „gazemberséggel” jutottak a földbérletekhez. Emlékeztetett arra, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata alapján a földpályázatok egyharmadánál csalás történt.