A történet előzménye egy szeptemberi kormányrendelet, amely az állami vállalatok vezetőinek bérezését szabályozza.
E szerint az I. kategóriába, vagyis a pénzügyi szolgáltató szektorba sorolt cégek vezetői havi ötmillió, az energetikában dolgozók, illetve a kiemelt stratégiai jelentőségű cégek vezetői négymillió, az egyéb vállalkozások vezetői hárommillió forintot kereshetnek havonta, szemben a korábban alkalmazott kétmillió forintos felső határral. A fenti cégeket ezek után egy másik határozat tavaly decemberben sorolta be az I. kategóriába.
A jegybank felügyeleti részlegének fából vaskarikának tűnő, lapunknak megküldött tájékoztatása a korábbi határozatot idézi, majd értelmezi. Az idézet úgy szól, hogy „a kormány döntése alapján – különösen indokolt esetben – a vezető állású munkavállaló számára díjazásként az egyes kategórián belül adható maximum értéknél magasabb havi alapbér is megállapítható, vagy az érintett gazdasági társaság az I. kategóriába sorolható”, az értelmezés pedig úgy, hogy a jegybank felügyeleti részlege szerint nem az említett társaságok pénzügyi szolgáltatóvá minősítése történt meg, azaz nem ruházták föl a cégeket a pénzügyi szolgáltatások nyújtására vonatkozó jogosítványokkal, hanem az ottani vezetők díjazását módosította a kormány.
Ezek szerint a teljes magyar sajtó tévesen hivatkozott a pénzügyi szolgáltatóvá minősítésre január elején, amikor több cikk arról számolt be, nagy felháborodást keltett a vasutasok körében, hogy amíg az ő szemüket félszázalékos béremeléssel és félhavi jutalommal szúrták ki év végén, addig vezetőiknek kétmillió forintról ötmillió forintra emelték az alapbérét. Azaz havonta két és félszer annyit vihetnek haza idén januártól, mint korábban, feltéve, hogy a fejlesztési miniszter eleget tesz a kormányhatározat felhívásának, s a döntés értelmében állapítja meg a MÁV és a másik három állami cég vezetőinek alapbérét.
Az Index számításai szerint azok a cégvezetők, akiknek eddigi bérét a havi kétmillió forintos fölső határ korlátozta, most már havi ötmilliós alapbérre számíthatnak, akár évi harmincmillióval is többet kereshetnek, mint korábban.
Kérdés persze, hogy a bérek emelésével sikerül-e elérni a célt, amelyet a szeptemberi határozatban kitűztek. Vagyis, hogy azért kell megemelni az állami cégek vezetőinek bérét, mert ezzel közelíti azt a piaci vállalkozások vezetőinek javadalmazásához. Ettől remélik ugyanis, hogy az állami cégvezetők is jobban dolgoznak, s teljesítményük megközelíti a piaci cégek vezetőiét. Nehezen képzelhető el, hogy csak attól hatékonyabb lesz egy vezérigazgató munkája, mert magasabb bért kap. Hiszen ha eddig is tudott volna, akkor miért nem teljesített jól? Ha pedig a képességekkel van baj, akkor, ha megfizetik, sem lesz jobb a teljesítmény. Ekkor azonban fölvetődik a kérdés, miért vannak még a helyükön, s miért a magasabb bér. Persze az is elképzelhető, hogy hamarosan megindul az állami cégek vezetőinek lecserélése, s valójában ezt az átalakulást készítette elő év végi intézkedésével a kabinet.
Akárhogyan is lesz, a kormány ezzel a lépéssel mindenképpen szembemegy azzal a korábbi szándékával, hogy az állami szektorban dolgozó csúcsvezetők bérplafonja ne legyen csillagászati távolságra az egyéb alkalmazottakétól.
