Alkalmazkodtak az áruházláncok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Amint az körképünkből is kiderült, gyorsan reagáltak és tudatos döntéseket hoztak a vasárnapi boltzár bevezetése után.

Gyöngyösi Balázs
2016. 03. 21. 13:23

– A vasárnapi vásárlások elsősorban péntekre, szombatra és hétfőre terelődtek át, ha a Spar hálózat egészét vesszük alapul – közölte a Magyar Nemzettel a társaság kommunikációs vezetője. Maczelka Márk kifejtette, hogy az üzletlánc forgalma 2014-ben 473,7 milliárd forint volt, míg tavaly már 488,2 milliárd, ami háromszázalékos növekedést jelent. Hozzátette, hogy a Sparnál nem voltak elbocsátások vagy leépítések a vasárnapi boltzár miatt. Tőzsér Judit, a Lidl PR-vezetője arról számolt be, hogy a vasárnapi zárva tartást a meghoszszabbított nyitva tartás csak részben tudja kompenzálni, ezzel együtt az elmúlt év során a boltzárral összefüggésben egyetlen munkavállalót sem bocsátottak el. Ő is felhívta a figyelmet arra, hogy növekedett az átlagos vásárlói kosárérték. Mint mondta, ezeket a változásokat figyelembe véve, valamint a vásárlói igényeket folyamatosan monitorozva alakítják állandó és akciós kínálatukat. Az Aldi is arra törekedett, hogy a törvény bevezetése előtti időszakhoz hasonlóan magas minőségű szolgáltatást nyújtson. Ezért 200 új termékkel bővítette kínálatát, a tavalyi évben 107 üzletében 3,5 milliárd forintos beruházással kialakította látványpékségeit, illetve a megváltozott táplálkozási igényű vásárlók számára készülő termékek körét is bővíti.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.