Ciprus után Magyarország költötte a legtöbbet a GDP arányában az állami hivatalok működtetésére, általános közszolgáltatásokra az Európai Unióban 2014-ben – derül ki az Eurostat közleményéből. A kiadvány megállapítása szerint Európában a szociális kiadások jelentik a legnagyobb szeletét az állami költéseknek (az átlag a GDP 19,5 százaléka), amelynek a felét a nyugdíjak teszik ki, míg a második legfontosabb terület az egészségügy 7,1 százalékos részesedéssel – olvasható a lapban.
A magyar állam 2014-ben a GDP 49 százalékát osztotta el újra, amivel Görögországgal holtversenyben a 9–10. helyen volt az újraelosztás teljes méretét tekintve az Európai Unióban.
A magyar állam költései két területen haladják meg jelentősen az uniós átlagot: a bürokráciára (önmaga működtetésére) a GDP 10,1 százalékát fordította a kormányzat, a gazdasági támogatásokra pedig 7,4 százalékot, miközben az uniós átlag 6,7, illetve 4,1 százalék. A gazdasági támogatásoknak még Ausztriában annyira magas az arányuk, mint nálunk, másutt ez nem jellemző – teszik hozzá.
Az oktatásra fordított GDP-arányos kiadás azonban valamivel nagyobb az uniós átlagnál: nálunk 5,2 százalék, míg az EU-ban 4,9 százalék. (Rétvári Bence néhány napja az Echo TV-ben azt nyilatkozta, hogy 2015-ben már a GDP 6,14 százalékát fordította a teljes oktatási rendszer finanszírozására a magyar állam.) Kicsi az arányuk viszont az egészségügyi költéseknek: az uniós átlag 7,2 százalékos, míg a magyar állam csak a GDP 5 százalékát költötte el erre. A magas sporttámogatások miatt viszont a szabadidős tevékenységekre pont kétszer annyit költ a magyar állam GDP-arányosan, mint az unió más tagállamai átlagosan – írja a Világgazdaság.