Januárhoz képest drágább lett a cukor és a cigi

Ugyanakkor a húsok közül a csirke és a sertés ára csökkent.

MTI
2016. 03. 08. 8:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legnagyobb mértékben a szeszes italok, a dohányáruk drágultak, míg az üzemanyagok ára jelentősen csökkent a múlt hónapban.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: a februári fogyasztóiár-index alakulását egyértelműen az üzemanyagok árának jelentős, egy hónap alatt 3,7 százalékos csökkenése határozta meg. Az élelmiszerek árának emelkedése az idényáras élelmiszerek drágulásának tudható be – tette hozzá, jelezve: a sertéshús ára ugyanakkor 1,2 százalékkal csökkent egy hónap alatt, az áfacsökkentés hatása nagyrészt már januárban megjelent.

Az éves maginfláció szezonálisan kiigazított értéke 1,4 százalékra csökkent a januári 1,5 százalékról. A nyugdíjasok fogyasztói kosarára számított infláció 0,7 százalékos volt februárban a januári 1,2 százalék után.

Januárhoz képest az élelmiszerek 0,5 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek 4,8, a cukor 2,5, az étolaj 1,2 százalékkal. Csökkent többek között 1,3 százalékkal a baromfihús, 1,2 százalékkal a sertéshús és 0,8 százalékkal a liszt ára. A tartós fogyasztási cikkek ára 0,2 százalékkal, a szeszesitaloké, a dohányáruké és a szolgáltatásoké egyaránt 0,1 százalékkal nőtt. A háztartási energia ára nem változott. Az egyéb cikkek ára 1,5 százalékkal mérséklődött, ezen belül a járműüzemanyagoké 3,7 százalékkal. A ruházkodási cikkekért 0,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Az egy évvel korábbihoz képest az élelmiszerek ára 1,3 százalékkal emelkedett, ezen belül az idényáras élelmiszereké 20,5 százalékkal, a cukoré 17,5, az étolajé 13,8 százalékkal. A sertéshús ára 17,5, a tejé 9,1, a sajté 6,4 százalékkal mérséklődött. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 2,6, a tartós fogyasztási cikkek 1,8, a szolgáltatások 1,3, a ruházkodási cikkek 0,1 százalékkal drágultak. Az egyéb cikkekért – gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek – 3,9, ezen belül a járműüzemanyagokért 11,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A háztartási energia ára átlagosan 0,1 százalékkal csökkent, ezen belül a palackos gázé 10,4 százalékkal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.