Astra-ügy: kezdődik a kártalanítás

Jogerősen elrendelte a bukaresti táblabíróság a biztosító felszámolását.

MTI
2016. 04. 29. 18:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A román biztosítási garanciaalap (FGA) pénteken közleményben jelezte, hogy tudomásul vette a jogerős végzést, és ezzel teljesültek a kárigények kifizetésének jogi feltételei. A kártalanítás lebonyolítási módját szerdán – az ortodox húsvét után – ismertetik.

A Hotnews.ro portál szerint az FGA 60 ezer káraktát vett át az Astrától, mintegy 650 millió lej (45,5 milliárd forint) értékben. Ugyancsak a román garanciaalap vette át az Astra 191 ezer magyarországi biztosítási kötvényét és a magyarországi ügyfelek 4800 kártérítési igényének rendezését. A biztosító németországi fiókjától 6100 kötvényt és 200 kárigényt, a szlovákiai fióktól pedig 23 ezer biztosítást és 640 kárigényt vett át a román garancialap.

Április elején Szabó József, az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának igazgatója arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az Astra Biztosítóval kapcsolatos magyarországi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károk kifizetését nem az FGA, hanem a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) végzi itthon, már jelenleg is. Az FGA-hoz tehát csak az Astra Biztosítóval szembeni nem kgfb- jellegű – például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés alapján fennálló – kárigényekkel kell fordulni, jegyezte meg az igazgató.

A Hotnews.ro úgy tudja, a román garancialap április 8-áig kevesebb mint 30 ezer kártalanítási kérvényt iktatott, közülük pedig még csak 3600 kifizetését hagyta jóvá, 14 millió lej értékben. Az FGA korábban jelezte: a felszámolást elrendelő jogerős végzéstől számítva a károsultaknak még 90 nap áll rendelkezésükre, hogy a konkrét kifizetéseket kérjék.

A működési engedély megvonásakor az ASF elnöke sietett megnyugtatni az érintetteket, hogy a jelenleg 1 milliárd lejjel rendelkező garancialapban elegendő fedezet van arra, hogy a 700 millió lejre becsült kárterítési kötelezettséget átvállalja a csődbe ment Astrától. Romániában a kártérítések felső határa 100 ezer euró (31 millió forint) mind a cégek, mind a magánszemélyek esetében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.