Eddig hatszáz dohánybolt zárt be

Ötvenhatmillió forint bírságot szedtek be a nemzeti dohányboltoktól a rendszer 2013-as bevezetése óta.

FB
2016. 04. 28. 8:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem feltétlenül a kormány kegyeltjei azok, akik nemzeti dohányboltot üzemeltetnek – írja csütörtöki számában a Figyelő. A hetilap szerint ugyan sok tűzközeli üzletember nyithatott jó helyen dohányboltot, sokaknak ez nem sikerült, így nincs sok profitjuk.

Ráadásul az eltelt két évben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is sokszor bírságolt, összesen 56 millió forint összegben – közölte a lap a NAV adataira hivatkozva. Ezt összesen 414 jogsértés alkalmával szabta ki az adóhivatal. Ez a szám azonban annak függvényében nem tűnik magasnak, hogy összesen hány ellenőrzés volt: az elmúlt két évben 7493 alkalommal tértek be adóellenőrök dohányboltokba. A Figyelő szerint e szám alapján minden trafikban kellett volna járjon a NAV, de az adóhatóság módszertanából kiindulva ez biztosan nincs így, ugyanis egy lebukó helyre többször vissza szoktak nézni.

A NAV azt is közölte, hogy a rendszer 2013-as bevezetése óta összesen 598 trafikos adta fel, ennyi bolt engedélye szűnt meg – igaz ebben benne van az is, hogy egy jogszabályváltozás nyomán a nagyobb üzletek mellett már nem üzemelhetnek dohányboltok. Jelenleg körülbelül 5600 trafik működik, ez egyébként több, mint az induláskor, amikor durván 5500 dohánybolt nyitott ki reggelenként. A Figyelő szerint ebből az következik, hogy a trafikok bő tíz százaléka cserélődik a tulajdonos vagy az árusítóhely alapján.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.