Megszólalt az MNB az alapítványi pénzek ügyében

Az MNB nem hívatott megítélni, indokoltak voltak-e az alapítványaik költései.

MTI
2016. 04. 25. 12:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A régi húszezresek kivonásáról tartott sajtótájékoztatón az újságírók egyebek között azt firtatták, mire kapott a Vs.hu kiadója az MNB alapítványaitól mintegy félmilliárd forintot, ami miatt már a Vs.hu főszerkesztője és rengeteg újságírója felmondott hétfőn.

A szóvivő kifejtette, hogy az alapítványok a jegybanktól függetlenül működnek, a konkrét projektekkel kapcsolatos döntések pedig azok kuratóriumaiban születnek. Hangsúlyozta, büszkék arra, hogy a jegybank eredményének terhére az MNB alapfeladatainak ellátásán túl létrejött a Pallas Athéné alapítványcsalád, amelyet az MNB közösségért vállalt felelőssége hívott életre. Ez szerinte illeszkedik abba a modellbe, amelyet az Európai Unióban más jegybankok folytatnak. Az alapítványok az elmúlt időszakban 3,3 milliárd forint támogatást osztottak szét több mint 700 oktatási, kutatási pályázatra, programra úgy, hogy eközben a rendelkezésre álló tőke 830 millió forinttal nőtt. Kijelentette:

„Prudens és felelősségteljes pénzfelhasználásnak látjuk a bizonyítékait".

Arra a kérdésre, elfogadható-e és vállalható-e minden, az alapítványok által adott támogatás, kifejtette, ezt nem az MNB hivatott megítélni. A Polgári törvénykönyv előírásai szerint az alapítványok működése elválik a jegybanktól. Hozzátette, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is vizsgálhatja majd az alapítványok tevékenységét, ha Matolcsy György erre vonatkozó javaslatát az Országgyűlés elfogadja.

Arra a kérdésre pedig, hogy a deviza-visszaváltások előtt tett-e a jegybank bármiféle lépést a forint gyengítésére, miután a mérleg szerint 500 milliárd forint származott az árfolyamváltozásból, azt válaszolta, a jegybanknak nem célja a forint gyengítése, az irányadó kamatról a monetáris tanács dönt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.