Varga: Magyarország visszafizette az IMF-hitelt

A politikus nemcsak hitelről, hanem az Eximbankról is beszélt.

MNO
2016. 04. 06. 8:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus közölte: a magyar állam már egy hete kifizette az utolsó, 1,5 milliárd eurós részletet, amelyet az EU pénzügyileg most írt jóvá.

Szerinte a piaci szereplők már jobban ítélik meg az ország gazdasági teljesítményét, mint a nagy nemzetközi hitelminősítők. Mint mondta, kedvező lenne, ha Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója – Ciprushoz hasonlóan – gratulálna Magyarországnak is a hitelprogram lezárásához.

Az Eurostat azt javasolta a kormánynak, hogy az Eximbankot az állami háztartási körön belülre sorolja át a túlzottdeficit-eljárás keretében szükséges adatszolgáltatás kapcsán. Arra jutottak ugyanis, hogy nem önállóan működik. A Portfólió kedden arról írt, az átsorolás azonban nem jönne jól a kormánynak: a költségvetésre ugyan nem lenne hatással, de az államadósság évekre visszamenőleg megsínylené. Az oldal rávilágított: a kormány vagy feladja álláspontját, vagy magán viseli a szégyenfoltot, ha az Eurostat kitart álláspontja mellett.

Varga most azt mondta: mivel az Eximbank kihelyezései olyan vállalkozói hitelek, melyek megtérülnek, ezért „ha a szakmai vita kedvezőtlenül végződik számunkra, akkor bírósághoz fordulunk”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.