100 százalékos bérpótlékot adnának

5 pontos ajánlást fogalmaztak meg a szakszervezetek.

MTI
2016. 05. 05. 11:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a három érdekképviselet együttesen és rövid időn belül javítani kívánja a bolti kiskereskedelemben munkát vállalók munkakörülményeit, különös tekintettel a vasárnapi pótlékra és a hét utolsó napján biztosított pihenőnapokra. Ennek érdekében közösen fogalmaztak meg egy 5 pontból álló ajánlást.

A további ajánlások között szerepel, hogy a munkáltató a jelenlegi 1 helyett legalább 2 vasárnapi pihenőnapot biztosítson havonta a dolgozóknak. Javasolták azt is, hogy a munkáltató által kötelezően elrendelt vasárnapi munka évente legfeljebb 12 lehessen, a 12 napot meghaladó vasárnapi munkavégzés csak a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezése alapján valósulhasson meg.

A három érdekképviselet abban is megegyezett, hogy a gyermekét egyedül nevelő szülő kizárólag önkéntes alapon legyen beosztható a hét utolsó napján.

A felsorolt négy pontban foglaltakat a munkaszerződésben, illetve munkahelyi szintű kollektív megállapodásban is rögzítsék a szociális partnerek – ajánlották az érdekképviseleti szervezetek.

A VOSZ, a LIGA és a MASZSZ közös közleményében megjegyezték, a kiskereskedelmi boltokban dolgozó munkavállalók nem lehetnek vesztesei az üzletek újranyitásának.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.