Dízelbotrány: lesújtott a bíróság a kereskedőre

Az ítélet szerint vissza kell vásárolnia az autót a kereskedőnek a tulajdonostól.

MTI
2016. 05. 22. 13:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Stern TV beszámolója szerint a müncheni tartományi bíróság a múlt héten kedden hozott ítéletében a tulajdonos keresetének helyt adva kötelezett egy autókereskedőt egy, a dízelbotrányban érintett 1,6 literes EA189-es dízelmotorral rendelkező Seat Ibiza visszavásárlására.

A Volkswagen AG szombaton megerősítette a hírt, és bejelentette, hogy az érintett kereskedő a konszernnel egyetértésben megfellebbezi a döntést. Számos bírósági döntés szolgál precedensként arra, hogy a dízelbotrányban érintett autók tulajdonosaitól elvárható az átalakítás kivárása – mutat rá a Volkswagen közleménye. Az autók ugyanis minden korlátozás nélkül ugyanúgy részt vehetnek a közúti forgalomban, mint korábban.

Németországban eddig kilenc bírósági döntés született a témában, és már nyolc különböző tartományi bíróság utasította el a tulajdonosok hasonló keresetét. A müncheni bíróság volt az első, amelyik első fokon helyt adott a felperes keresetének.

Márciusban például a bochumi tartományi bíróság utasította el egy autótulajdonosnak a jármű visszaszolgáltatására benyújtott keresetét. A kipufogógáz-tisztító rendszerben történt módosítások műszaki hiányosságnak tekinthetők ugyan, ezt azonban viszonylag könnyen el lehet hárítani – szólt a döntés indoklása. A hiba elhárításának költsége nem haladja meg a „bagatell küszöböt”, a vételár egy százalékát sem. „Jelentős kötelezettségszegés” tehát nem történt, így nem lehet elállni az adásvételi szerződéstől sem.

A Stern TV szerint azonban a müncheni bíróság döntése azt emeli ki, hogy a kereskedőnek már több mint fél év állt a rendelkezésére a hiba kijavítására, ezt a lehetőséget azonban nem használta ki. A vásárlónak ezért jogában áll a vételárat visszakövetelni.

A dízelbotránnyal kapcsolatban több bírósági eljárás is folyamatban van. A braunschweigi tartományi bíróságon például 46 kereset vár döntésre, amelyeket az alperesek vagy az autókereskedő, vagy a VW, illetve a Volkswagen-konszern ellen nyújtottak be az autó vételárának visszatérítésére.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.