Görögországban három napra leáll az élet

Az állami és a magánszektor is tiltakozik.

MTI
2016. 05. 06. 10:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ADEDI és a GSzEE a nyugdíjcsökkentés és a nyugdíjkorhatár emelése, valamint a tb-járulék növelése ellen tiltakozik a sztrájkkal.

Leáll a tömegközlekedés, zárva lesznek a boltok, nem nyitnak ki a benzinkutak, sztrájkolnak a taxisok, az árufuvarozók, a kórházak csak sürgősségi ellátást végeznek, zárva lesznek a patikák, nem dolgoznak az állami hivatalok és az önkormányzatok dolgozói. A kompok péntektől négy napig nem üzemelnek.

A GSzEE szerint a reformcsomag „az utolsó szög a dolgozók és a nyugdíjasok koporsójában”, akik már épp elég áldozatot hoztak a pénzügyi válság kezdete óta.

Az EU, az Európai Központi Bank (EKB) és az IMF tavaly jóváhagyta a 2010 óta már harmadik, ezúttal 86 milliárd eurós görög mentőcsomagot, hogy Athén elkerülhesse a fizetésképtelenséget. A hitelrészletek folyósítását azonban szigorú feltételekhez kötötték. A hitelezők szerint Görögországban nem haladnak megfelelő ütemben a reformok, és ezért megtagadták a hitelkeret egy esedékes, 5 milliárd eurós részletének folyósítását. A pénz nélkül azonban Athén nem tud törleszteni az IMF-nek és az EKB-nak.

A görög pénzügyi tárca korábban az közölte, hogy a tárgyalásokon már megállapodás jött létre a hitelezők által megkövetelt 5,4 milliárd eurós, a GDP 3 százalékára rúgó megszorításokról 2018-ig, elsősorban az adó- és a nyugdíjrendszer átalakításával. Vita alakult ki azonban további megszorítások automatikus életbe léptetéséről arra az esetre, ha nem teljesülne a 2018-ra kitűzött 3,5 százalékos elsődleges költségvetési többlet. Az IMF ezeknek az automatikus korrekciós intézkedéseknek a törvénybe foglalását követeli, Görögország viszont erre nem lát jogi lehetőséget.

Az athéni parlament előreláthatólag vasárnap szavaz a reformokról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.