Ellentétben az eredeti tervekkel, mégsem nyújtották be pénteken a kéményseprők a népszavazási kezdeményezésüket a Nemzeti Választási Bizottsághoz. Az iratokat csak bizonyos jogi kérdések tisztázása után, várhatóan június elején adják majd be a hatósághoz – tudtuk meg a Kéményseprők Országos Szakszervezetének az elnökétől. Vámos Csaba elmondta: a kormányzat a jövő hét elején egyeztetésre hívta, s bízik abban, hogy valamilyen megállapodás születhet a kéményseprési szakma jövőjéről.
A szakma képviselői a kémény- ellenőrzések számának és a kéményseprő álláshelyeknek a drasztikus csökkentését kívánják megakadályozni a referendummal. Azt a kérdést teszik majd fel a választóknak: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam törvényben biztosítsa a lakosságnak a legalább évenkénti kéményellenőrzést, a függetlenül a kémény vagy a fűtőberendezés típusától?” Az iparág dolgozóinak az ellenérzését az váltotta ki, hogy a kormány által megalkotott új kéményseprési rendelet a gáztüzelésű berendezések esetében évi egyről kétévente egyre csökkentené a kötelező kémény-ellenőrzések számát. Ezzel a törvénymódosítással pedig a szakma szerint a kormányzat minden józan érv ellenére kockára tenné a lakosság életét. Az év közepétől ugyanakkor térítésmentes lesz a lakossági kémények felülvizsgálata. Vagyis a kormány ingyenessé teszi, de nem végzi majd el a füstelvezetők ellenőrzését – jegyezte meg Vámos.
A szakma képviselői azt is kifogásolják, hogy az újonnan felállított rendszerben alkalmazandó kéményseprők létszáma egyre kisebb. A júliustól életbe lépő úgynevezett kéményseprőtörvény indoklásában még országosan szükséges kéményseprői létszámként 1350 főt jelölt meg a Belügyminisztérium. Majd a jogszabály megszületésekor már csak 947 munkavállalói státusra adott engedélyt a belügyminiszter.