Szép-kártya: május 31-én lejár a határidő

A Szép-kártyákra 2014-ben feltöltött összegek idén május utolsó napjáig használhatók fel.

MTI
2016. 05. 09. 17:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly átlagosan 42 millió forint értékben költöttek Szép-kártyával a fürdőkben, több olyan fürdő volt, ahol a felhasznált Szép-kártya összege meghaladta a 200 millió forintot.

Közölték: az elmúlt évek tapasztalata, hogy a kártyákon kis összegben maradtak meg feltöltések, melyek komolyabb utazásra már nem fordíthatók, azonban a pár ezer vagy néhány tízezer forint értékű összegeket maradéktalanul fel lehet használni a hazai fürdőkben. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a fürdőszolgáltatások mindhárom zsebből fizethetők, így könnyen összehozható a családi fürdőjegyek összege.

A Magyar Fürdőszövetség felmérése alapján a Szép-kártyával fizetett szolgáltatások aránya 10,4 százalék volt átlagosan a hazai fürdők bevételeiben, ami igazolja a Szép-kártya jelentőségét a fürdőszolgáltatások körében.

A kártya továbbra is népszerű a fürdőkben, felhasználása 2015-ben 13,8 százalékkal bővült. A kisebb kapacitású, főként szezonális fürdőkben 16 százalékkal emelkedett a kártya forgalma.

A Magyar Fürdőszövetség szerint a Szép-kártyát a jelenlegi szabályozással és feltételekkel tovább kell működtetni. Határozottan kiállnak a fürdőszolgáltatásokat érintő fizetési mód változatlan fenntartása mellett, ami jelenleg mindhárom alszámláról biztosítja a fürdőszolgáltatások térítését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.