Bíróság elé áll az IMF elnöke

Christine Lagarde még miniszterként volt érintett egy vitatott kártalanítási ügyben.

MTI
2016. 07. 22. 14:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lagarde-ot közpénzek kezelésével kapcsolatos gondatlansággal vádolják, amiért 2008-ban, francia gazdasági és pénzügyminiszterként lehetővé tett egy 403 millió eurós (126 milliárd forint) nagyságrendű kártérítési kifizetést az állam részéről Bernard Tapie üzletembernek.

A washingtoni székhelyű nemzetközi pénzügyi intézmény kormányzótanácsát tájékoztatták a „legújabb fejleményekről”, és a testület továbbra is bízik abban, hogy Lagarde „képes kötelezettségeit teljesíteni” – mondta Gerry Rice, az IMF szóvivője.

Az IMF-vezér ügyében a kormánytagok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) hoz majd ítéletet. Amennyiben Lagarde-ot bűnösnek találják, egy év szabadságvesztéssel és 15 ezer eurós (4,7 millió forint) pénzbüntetéssel is sújthatják.

A testület még 2014 augusztusában indított előzetes eljárást Lagarde ellen az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli, az államot megkárosító szövevényes kártérítési ügyben. A párizsi fellebbviteli bíróság 2014-ben úgy döntött, hogy az üzletembernek vissza kell fizetnie az államnak a teljes összeget.

A vitatott kártérítési ügy több mint húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a marseille-i üzletember eladta az Adidast egy francia állami vállalatnak, amely az akkor még állami tulajdonban lévő Le Crédit Lyonnais bank érdekeltségébe tartozott. A bank később jóval drágábban adta tovább a sportszergyártó céget. Tapie emiatt éveken át perelte az államot, több pert meg is nyert, az államnak 135 millió eurós kártérítést kellett volna kifizetnie, de a fellebbezések késleltetették az ügy lezárását.

Végül 2007-ben Christine Lagarde utasítása alapján választott bírósághoz fordultak a felek annak érdekében, hogy megegyezéssel zárják le az akkor tizenöt éve tartó pereskedést. A bíróság ekkor 403 millió euró kártérítést ítélt meg Tapie-nak, a baloldali ellenzék feljelentése nyomán azonban a csalás gyanúja miatt indított eljárással semmissé vált az ítélet. A fellebbviteli bíróság ráadásul később úgy ítélte meg, hogy Tapie eredeti kártérítési kérelmét nem fogadhatta volna be a bíróság, miután az Adidas eladási ára – 2,085 milliárd frank – 1992-ben megfelelt a cég valós értékének, így a Le Crédit Lyonnais bank leányvállalata nem követett el hibát a felvásárláskor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.