Szüksége van hazánknak a vendégmunkásokra

Általánossá vált, már nem csak a nyugati határszélt sújtja a munkaerőhiány.

MTI
2016. 09. 27. 7:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rolek Ferenc kifejtette: a munkaerőhiány szinte mindenhol jelen van, a feldolgozóipar különböző területein, az idénymunkában, a mezőgazdaságban, a szolgáltatásokban, a vendéglátásban, az informatikában vagy a mérnökök között. Hozzátette, hogy elsősorban demográfiai okok miatt ez évről évre növekszik.

Véleménye szerint az országnak vannak még belső munkaerőforrásai, például a közfoglalkoztatottak egy része vagy a túl nagy részarányt képviselő költségvetési alkalmazottak átképezhetők lennének a versenyszféra számára. Bizonyos területeken azonban szükség lenne külföldi vendégmunkásokra is, főleg szakmunkásokra. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: olyan külföldi munkavállalókra lenne szükség, akik ideiglenesen jönnek ide, kulturálisan jól illeszkednek az országhoz, és képesek adaptálódni.

Aláhúzta, hogy a vendégmunkás és a migráns két teljesen más és külön kezelendő kérdéskör. A migráció véleménye szerint alapvetően humanitárius, emberi jogi kérdés.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.