Egyre kevesebben uzsoráznak az országban

A legfrissebb hivatalos adatok szerint visszaszorulóban van az effajta csalások száma.

MTI
2016. 10. 14. 9:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a napilapot arról tájékoztatta, hogy az elmúlt években egyre kevesebb alkalommal kellett nyomozni tisztességtelen kölcsönzés miatt. 2012-ben még 378 uzsoraügyet zártak le országszerte, 2013-ban pedig 320-at, egy évvel később 125-re csökkent az esetek száma, majd a mérséklődés tovább folytatódott. Tavaly 87 ügyet rögzítettek, idén pedig ennél is alacsonyabbra süllyedhet az esetszám: az idei féléves statisztika mindössze 11 már befejezett ügyről árulkodik.

A kormányzati lépések elérték céljukat, ennek bizonyítéka, hogy a korábbiak töredékére esett az uzsoraügyek száma, a változás látványos – kommentálta az adatokat a lap érdeklődésére a KDNP alelnöke. Rétvári Bence úgy fogalmazott: az uzsorázás a szegényebb, kiszolgáltatott rétegeket fenyegető egyik legveszélyesebb társadalmi-bűnügyi jelenség, visszaszorítása pedig csak összetett intézkedésekkel lehetséges.

A politikus rámutatott: a Büntető törvénykönyv 2011-es módosítását követő években a korábbiaknál több elkövető került rács mögé. A lebukás valós lehetősége sokakat elrettenthetett, így az elfogott uzsorások egy részének helyére nem léptek újabb elkövetők.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.