Ennyi volt: véget ért a Malév felszámolása

Az egykori nemzeti légitársaság várhatóan jövő év februárjában szűnhet meg hivatalosan.

MTI
2016. 10. 01. 6:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jakab Irén felszámoló a lapnak elmondta: immár egyetlen olyan függőben lévő ügy sincs, amely akadályozná a felszámolás befejezését, így a napokban véglegesítik az eljárás mérlegét és szöveges leírását, majd a dokumentumokat beadják a bíróságra. A törvényszék ezt kiküldi majd a Malév felszámolásába bejelentkezett mintegy 1800 hitelezőnek – melyek közül mintegy 800 külföldi – , így ez elég hosszú folyamat lesz.

A hitelezők panaszt is benyújthatnak, így a légitársaság 2012. február 3-ai leállásának ötödik évfordulója környékén szűnhet meg hivatalosan is a vállalat.

A lap szerint a felszámolás kezdetekor 200 milliárd forintot is meghaladó hitelezői igényt becsültek a Malév ügyeit ismerők, ám a hitelezők egyetlen fillért sem látnak. A felszámolóhoz befolyt pénz ugyanis a dolgozókhoz került, de az ő követeléseik kielégítésére sem volt elég, az alkalmazottak az igénybe vett bérgarancia-forrásokat is beleszámolva, átlagosan járandóságuk feléhez jutottak hozzá. A vagyon értékesítéséből 735 millió forint folyt be a felszámoló tájékoztatása szerint, a követelésekből 2,6 milliárd, a zálogokból 207 millió, vagyis összesen mintegy 3,5 milliárd forint gyűlt össze – írta a Népszabadság.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.