Jóval drágább lesz az idén a körte

Az átlagos termés felét sem sikerült betakarítani.

MTI
2016. 10. 21. 7:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csengő Miklós sárospataki körtetermesztő a napilapnak elmondta: az átlagosan megtermett körtemennyiségnek csupán a 35 százalékát takaríthatta be az idén, mivel a tavaszi fagyok súlyos károkat okoztak, és az egyik táblájában jég pusztított. A Bodrogközben, Zalában és Szatmárban a nyári jégverés egyes ültetvényeken a termés kilencven százalékát elpusztította.

Csengő jelezte: az alacsony termésmennyiség miatt a Bosc kobak (Alexander) felvásárlási ára a tavalyihoz képest húsz százalékkal emelkedett, 130 forint helyett csaknem 160 forint kilónként, ám ez nem pótolja a termesztők veszteségeit. A másik két meghatározó fajta, a vilmos és a Packham’s ára csaknem annyi, mint 2015-ben, mert a fizetőképes kereslet erőteljesen befolyásolja a piaci lehetőségeket.

Magyarországon az utóbbi években 23–28 ezer tonna körte termett, most azonban valószínűleg feleennyit sem szedtek. Ez hiányt okoz a hazai piacon, ahol már megjelent az olasz körte – ismerteti a Magyar Hírlap.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.