Megint nem működik rendesen az OTPdirekt

Kedd után szerdán is gond van az OTPdirekt és a webshop szolgáltatással.

MTI
2016. 10. 05. 11:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tájékoztatás szerint technikai probléma miatt az OTPdirekt valamint a webshop szolgáltatás csak részlegesen érhető el, a hiba kijavításán a szakemberek nagy erőkkel dolgoznak.

Az OTP-nél a technikai probléma kedd reggel kezdődött, amikortól csak részlegesen volt elérhető a cég internetbanki rendszere és webshop szolgáltatása. A hibát kedden késő estére helyreállították, a szolgáltatások ekkortól szerda reggelig működtek zavartalanul.

A pénzintézet az MTI érdeklődésére közölte: sikertelen belépés esetén javasolják az ügyfeleknek, hogy kíséreljék meg az ismételt belépést, ugyanis több százezer tranzakció sikeres volt kedden és már szerdán is.

A bank felhívja a figyelmet: „a POS-terminálokon keresztül indított kártyás vásárlásokat a hiba nem érinti, így ügyfeleink az üzletekben zavartalanul tudják a bankkártyát használni.”

Emellett az ügyfelek számlájára érkezett jóváírásokat a rendszer szintén kezeli. Így mindenki biztonságosan hozzáfér a rendelkezésére álló egyenlegéhez; az ATM-ek üzemszerűen működnek – közölte az OTP Bank.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.