A Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Kanada a világ negyedik GMO-termelője, közel 12 millió hektáron állít elő génmódosított repcét, kukoricát, szóját és cukorrépát. Farkas István Tamás szerint nehéz elképzelni, hogy az európai–kanadai megegyezés ne hozza magával a GMO-szabályok lazulását. Már az uniós biztosok sem garantálják a magyar érdekek védelmét más tagországok üzletpolitikájával szemben, amely a GMO-fertőzött élelmiszerek felett is szemet huny. A befektetői bíróságokkal kapcsolatban aggasztó jelként értékelte, hogy egy portugál kekszgyártó 35 milliárd forintra perelte a magyar államot, amiért az megszegte a külföldi befektetések védelmére vonatkozó alapelveket – és nyerésre áll.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára felidézte, hogy Kanada nyitott volt a tagállami felvetésekre a szeptember 23-i külügyi tanácsülésen, ahol négy országnak voltak fenntartásai: Magyarország mellett Ausztriának, Belgiumnak és Szlovéniának. Szabó László nyomatékosította: az ötéves tárgyalás végén megszülető egyezmény életbelépését egyetlen uniós tagállam is megakadályozhatja. A CETA-val kapcsolatos határozati javaslatról szólva rámutatott: aláírása és ideiglenes alkalmazása – amiről az általános ügyek tanácsának október 18-i ülésén dönthetnek – nem jelent végleges megállapodást, mert az egyezmény csak a nemzetállami ratifikációk után lép végleg életbe. A felek október 27-én, az EU–Kanada-csúcstalálkozón tervezik a szerződés aláírását.
Elhangzott az ülésen az is, a Kanadába irányuló külkereskedelem a CETA nélkül is 15 százalékkal nőtt, miközben az egyezség csupán 0,08 százalékos GDP-növekedést hozhat az európai térségben. Sallai R. Benedek (LMP), a bizottság elnöke szerint nem az 508 milliós EU szerez értékes piacot a 35 millió lakosú Kanadával, hanem fordítva; azért pedig nem érdemes kockázatot vállalni, hogy egyedül a bankár-üzletember Csányi Sándor cégeinek exportbevétele növekedjen.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!