Szabad vasárnap helyett szabad karácsony

Törvénybe foglalnák a december 25–26-i boltzárat.

Szabó Dániel
2016. 10. 27. 5:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt pontból álló javaslatcsomagot dolgoz ki a Fidesz-frakció a kiskereskedelemben alkalmazott munkavállalók helyzetének javítására, ebben szó sincs a vállalkozások nyitvatartásának korlátozásáról – idézi Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselőt a Magyar Idők.

A vállalkozásfejlesztési kabinet vezetője a csütörtöki számban arról beszélt, hogy a kormány nem akarja ugyan újra bevezetni a vasárnapi zárvatartást, de még az ősszel rendezné az ágazatban dolgozók helyzetét. A frakció öt fontos kérdésben vizsgálja a jogi szabályozás lehetőségeit, a leghangsúlyosabb az, hogy december 25-én és 26-án nem engednék kinyitni az áruházakat. Szatmáry szerint csak egy jogszabályi kiskapu miatt lehet ezt megtenni, de ők most lelakatolják azt a kiskaput az őszi módosítások során.

– Ezzel együtt viszont vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a törvénymódosítással a munkavállalók igényeinek megfelelően december 24-ét, szenteste napját is munkaszüneti nappá nyilvánítsa a parlament – mondta a politikus, aki hozzátette, még az idén szabályozzák az ünnepnapok, a pihenőidő, a műszakrend és a bérpótlékok kérdését is.

Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető lapunknak azt nyilatkozta, azt tervezik, havonta két szabad vasárnapot adnak a kiskereskedelemben dolgozóknak. Sőt az érintett két hétvégére eső szombatokra is kiterjesztené a kormány azt az időszakot, amikor nem lehetne a jövőben munkára kötelezni a kiskereskedelemben dolgozókat. Az ezzel kapcsolatos módosításon már dolgoznak.

December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása kapcsán Harrach Péter úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy bár nem az ő ötletük volt, támogatnák. (Ismeretes, Orbán Viktor nemrégiben jelentette be, hogy nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánítanák – az ötlet nem aratott osztatlan sikert a gazdasági szervezetek körében, többen nem értették, miért nem a szentestét választották.)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.