Egymilliárd forinttal száll be az Exim tőkealapja egy kínai projektbe

A tevek szerint a ZTE-vel közösen mobilparkolási rendszert építenek majd ki Kínában.

MNO
2016. 11. 30. 18:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar tulajdonú GB & Partners alapkezelő közel 1 milliárd forintos tőkeemeléssel csatakozik a budapesti EPS Global Zrt.-hez. Utóbbi cég egyik legnagyobb partnere a kínai ZTE nemzetközi távközlési óriásvállalat, amellyel intelligens parkolási megoldásokon dolgozik együtt – közölte az EPS Global, a GB & Partners és az EPS-ben többségi tulajdonos i-Cell Kft. szerdán az MTI-vel.

A GB & Partners az egyik magántőkealap, amelyre az Eximbank egy összesen 16 milliárd forintos alapot bízott az i-Cell Kft.-vel közös vállalkozáson keresztül. A mostani tőkeemelést az i-Cell Kft.-vel közös cégükön keresztül hajtják végre, hogy az EPS Global a ZTE-vel közösen legalább százezer parkolóhely üzemeltetési jogát szerezhesse meg Kínában a következő években – ebből tízezer parkolóhelyre már le is szerződtek Jangcsung városban.  A megbízást az okos parkolási (smart parking) rendszer kialakítására és üzemeltetésére húszéves koncessziós szerződéssel nyerték meg. Ez az első olyan parkolási projekt Kínában, amely az állami és a magántőke együttműködésében valósul meg – írták.

A rendszerben a parkolóhelyeken elhelyezett szenzorok információt biztosítanak az üzemeltetőnek, valamint mobiltelefonos alkalmazáson és digitális információs táblákon keresztül az autósoknak is. Az EPS felel a parkolási szoftver fejlesztéséért, valamint a technikai infrastruktúra és a parkolóhelyek üzemeltetéséért.

A tájékoztatás szerint a szolgáltatás évente körülbelül 500 millió forintod ad Magyarország exportjához. A parkolási szoftver fejlesztése a vállalkozás budapesti központjában zajlik, és a tervek szerint szintén magyarországi fejlesztésű és gyártású parkolási szenzor kerül a rendszerbe – írták.

A GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. négy alapot kezel 81 millió euró (mintegy 25 milliárd forint) értékben. Ezek közül kettő az Európai Unió Jeremie programja alapján indított kockázatitőke-alap, a másik kettő magántőkealap. Beszállt a Nanushka divatmárkába is a hónap elején: 300 millió forintot ad a cég hazai és nemzetközi kiskereskedelmének fejlesztésére.

A GB & Partners tulajdonosa Gubicza Ágoston, Rogán Antal első feleségének a férje. Az Eximbank vezérigazgató-helyettese, Puskás András pedig Rogán helyettese volt a politikus belvárosi polgármestersége idején.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.