A Roszatom nyilatkozata alapján az osztroveci atomerőmű építése során korábban leejtett és a belorusz fél által visszautasított sérült reaktortartály Paksra is kerülhet – írja közleményében Jávor Benedek. A sérülés akkor keletkezett a tartályon, amikor a Roszatom a fehéroroszországi atomerőmű építése során egyszerűen leejtette azt. A belarusz kormányzat akkor teljesen egyértelműen a reaktortartály cseréjét kérte az orosz cégtől – emlékeztet a Párbeszéd EP-képviselője.
A politikus elképesztőnek tartja a Roszatom hozzáállását, és tart attól, hogy az eddig is mindenben a Roszatom érdekeit képviselő magyar kormány elfogadhatónak találja az orosz javaslatot.
Az S&P Platts közlésére hivatkozva Jávor azt állítja, hogy a Roszatom szerint a sérült reaktortartályt némi javítás után, bárhol felhasználhatják a jövőben építendő atomerőművekben. Az orosz cég a lehetőségek között külön nevesítette Paks II.-t is.
Jávor Benedek szerint sorozatos problémák adódnak a Paks II. prototípusának számító erőművekkel. A politikus közleményében emlékeztetett, hogy a Szentpétervár melletti Leningrád 2 atomerőmű építése során egy orosz nukleáris munkatárs leleplező adatközlései nyomán megdöbbentő biztonsági és műszaki hiányosságokat hozott nyilvánosságra a Green World orosz környezetvédelmi szervezet. Jávor felhívta a figyelmet arra, hogy az első üzembe álló harmadik generációs orosz atomerőmű Novovoronyezsben a közelmúltban – alig három hét működés után – leállt, mert rövidzárlat következtében működésképtelenné vált a generátor.
A képviselő szerint egy korábban már sérült – Fehéroroszország által is cserére kötelezett – reaktortartály beépítése semmilyen körülmények között nem elfogadható. Elképesztőnek nevezte a Roszatom ötletét, ami mindent elmond a cégben uralkodó biztonsági kultúráról. Jávor ugyanakkor aggodalmának adott hangot, hogy az eddig is Roszatom-lobbistaként tevékenykedő magyar kormány nem fog ellenállni az orosz szándékoknak, így Paksra egy egyébként is problémás atomerőmű-típus kicsit sérült, de „Lázár Jánosnak még jó lesz!” megjelölésű alkatrészei kerülhetnek. Jávor Benedek a minisztertől vár választ arra a kérdésre, hogy milyen a garanciákat tud adni Lázár, hogy ez nem következhet be?