Varga: Most is be tudnánk vezetni az eurót

A jövő év első felében kerülhet sor a Budapest Bank értékesítésére.

MNO
2016. 12. 22. 10:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 310-315-ös sávban mozgó forint gyengébb annál, mint amire számítottunk, de ez valóban nem befolyásolja az adósságállomány csökkentését. Nincs szükség bűvésztrükkre – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban. Hozzátette: augusztusban a tartozás nagysága nemcsak GDP-arányosan, de nominálisan is apadt, és öt éve csökken a bruttó hazai termékhez viszonyított érték, egyre közelebb kerülünk az optimálisnak tekintett 60 százalékhoz.

Varga Mihály azt is elmondta, hogy az NGM kártérítési igénnyel fordul a József nádor téren építkezőkhöz, mert a munkálatok megrongálták a minisztérium épületét.

Az euró bevezetésével kapcsolatban a miniszter közölte: ma többet veszítenénk a csatlakozással, mint amennyit nyernénk, ehhez még nem vagyunk elég hatékonyak. „Ugyanakkor, ha a régiónkból további országok lépnek be az övezetbe, abból Magyarország nem maradhat ki. Kapkodásra azonban nincs okunk, egyetlen térségbeli államban sincs napirenden 1-2 éves távlatban a csatlakozás” – fogalmazott.

Hozzátette: a gazdaságpolitikának csak a következménye a közös valuta, nem a célja. Mint mondta, elvileg most is képesek lennénk az euró bevezetésére, hiszen csak egy feltételt nem teljesítünk, az árfolyam rögzítését, ami tudatos gazdaságpolitikai döntés.

Az adósságfinanszírozással kapcsolatban elmondta: jelentősebb devizakötvény-kibocsátást nem terveznek, de a lehetőségét nem szabad kizárni, mivel kedvező a hozamkörnyezet, és érdemes kiváltani a magasabb kamatozású korábbi hiteleket.

Felidézte, hogy tavasszal a kínai offshore piacra – Hongkong, Szingapúr – lépett be Magyarország, és decemberben újabb befektetői találkozóra került sor. „A későbbiekben ez alapján felmérhető, hogy az onshore piacon mekkora a fogadókészség egy panda kötvény kibocsátására. Ha jók a visszajelzések, és kedvezőek a piaci feltételek, akkor jövőre jöhet a konkrét kibocsátás” – jelentette ki.

A bérmegállapodásra Varga azt mondta, nem hiszi, hogy a munkáltatók vonakodva írták volna alá az egyezményt. „Felismerték ennek a hosszú távú jelentőségét, hiszen a következő hat évet fogja át. Nagyon nagy járulékcsökkentést kapnak, a mai 27-ről hat év alatt lemegyünk 11,5 százalékra. A társasági adó 145 milliárdot hagy a vállalkozásoknál, a 9 százalék a legalacsonyabb szint Európában” – emelte ki. Hozzátette: a béremelés legalább olyan fontos, mint a járulékcsökkentés, és ilyen jelentős megállapodás 26 éve nem volt.

Varga Mihály közölte: a Budapest Bank értékesítésére a jövő év első felében kerülhet sor. Szavai szerint a bank iránt többen – már itt lévő és újonnan a magyar piacra lépő szereplők – is érdeklődnek. „Legalább annyit akarunk érte kapni, mint amennyiért megvettük” – közölte.

A hadiipar kérdése is szóba került. Varga Mihály közölte: az Irinyi-terv részeként számolnak a védelmi ipar fejlesztésével, a koncepcióról pedig folynak a belső egyeztetések, és az első lépés a fegyvergyártás újraindítása lehet.

„A repülőgépiparban is vannak kapacitásaink, vagyis képesek vagyunk bekapcsolódni nagy védelmi ipari rendszerekbe. Reális lehetőségnek tartom a páncélozott harci járművek összeszerelését, ami nem kíván vállalhatatlanul nagy tőkebefektetést, megvan hozzá a szakmai és ipari tapasztalat” – fogalmazott. Mint mondta, alapvetően állami bázisú hadiiparban gondolkodnak.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy pozitívnak látja az amerikai elnökválasztás eredményét, szerinte jók Magyarország kilátásai.

A magyar gazdaságnak szüksége van jól felkészült, kiváló szakemberekre – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fiatal szakmunkások göteborgi európai versenyén, a 2016. évi EuroSkillsen sikeresen szereplő magyar csapat köszöntésekor.

Hozzátette: a magyar szakemberek az élvonalban vannak, az EuroSkills versenyen a magyar csapat 28-ból az előkelő 5. helyen végzett, a 14 szakmában induló 16 fiatal két ezüst-, négy bronzérmet szerzett, és további négyen a jó szereplésért kiválósági érmet kaptak. (MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.