Az erős belső fogyasztás és a növekvő állami költekezés ellensúlyozta a csökkenő exportbevételt, ennek köszönhetően Kelet- és Dél-Ázsia gazdaságai 2016-ban 5,7 százalékkal bővültek, hasonlóan az előző évhez. A világgazdasági növekedés viszont mindössze 2,2 százalék volt tavaly, ami a 2008 óta eltelt időszak leggyengébb teljesítménye.
A régión belül Dél-Ázsia növekedett a leggyorsabban, 6,7 százalékkal, és a következő két évben ennél is gyorsabban, várhatóan 6,9 százalékkal nő. Ezen belül India gazdasága várhatóan 7,7, illetve 7,6 százalékkal bővül 2017 és 2018 folyamán az ENSZ ázsiai régióban működő gazdasági és szociális bizottságának (ESCAP) tanulmánya szerint.
Az indiai gazdaság növekedése kevésbé függ a viszonylag csekély exportteljesítménytől, így az ország védettebb a világpiac lassulása esetén.
Kína is egyre inkább a belső fogyasztás és a szolgáltatói szektor élénkítése révén növekszik, ez a tavalyi számokból is látszik. 2016-ban 6,6 százalékkal nőtt a kínai gazdaság, annak ellenére hogy 6,8 százalékkal visszaesett az ország exportárbevétele.