Ezért robbantak fel a Samsung okostelefonjai

A vállalat az akkumulátort nevezte meg a visszahívás okaként.

MTI
2017. 01. 23. 9:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vállalat hétfőn jelentette be, hogy lezárult a vizsgálat: a Samsung mérnökei, független szakértőkkel közösen, több mint 200 ezer készüléket és 30 ezer akkumulátort teszteltek, ellenőrizték a Galaxy Note 7 programjait, a készülékek összeszerelését és kiszállítását. A több hónapig tartó munka eredményeként arra a következtetésre jutottak, hogy az akkumulátor konstrukciós hibája és az összeszerelési folyamat hiányosságai miatt történhetett meg az, hogy töltés közben túlhevültek, esetenként ki is gyulladtak Galaxy Note 7 készülékek. Az akkumulátorokat két beszállítótól szerezte be a Samsung.

A Samsung Electronics tavaly szeptemberben – kevesebb mint egy hónappal a forgalmazás elindítása után – visszahívta a Galaxy Note 7 okostelefonokat szerte a világban, majd októberben megszüntette gyártását és értékesítését is, mivel az első széria visszahívása után a cserekészülékeknél is túlhevülést tapasztaltak.

Az Apple által gyártott iPhone 7 versenytársának szánt készülék gyártásának leállítása nemcsak több milliárd dollár értékű anyagi kárt, hanem óriási presztízsveszteséget is okozott a csúcstechnológiát képviselő vállalat számára.

Koh Tongdzsin, a Samsung Electronics mobilágazatának vezetője hétfőn tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az ügy tanulságait levonták, és keményen fognak dolgozni a fogyasztók bizalmának visszaszerzésén. A vállalat új zászlóshajójának szánt készülék, a Galaxy S8 modell bemutatása csúszik, és az már bizonyos, hogy a Barcelonában február 27-én kezdődő Mobil-világkongresszusra (MWC) nem készül el.

A Samsung hagyományosan a barcelonai seregszemlén szokta bemutatni új prémiumtermékeit.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.