Szaporodnak a bankkártyaterminálok

Megemelte 2,416 milliárd forintra a kormány a bankkártyaterminál telepítési támogatását.

MTI
2017. 01. 16. 14:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Növekszik 30 százalékkal idén a bankkártyaterminálok száma, így még több üzletben válik lehetővé a bankkártyás fizetés a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által indított támogatási programnak köszönhetően – közölte a tárca a távirati irodával.

Az NGM 16 millió forinttal megemelte az eredeti keretet, így a szolgáltatók összesen 2,416 milliárd forint támogatásban részesültek, amelyet 30 200 darab új bankkártyaelfogadó hely létesítésére használnak fel. A közlemény emlékeztet: tavaly decemberben 2,4 milliárd forintból indított program keretében az NGM egyenként 80 ezer forint támogatást nyújt az új, korszerű bankkártyaterminálok beszerzéséhez és telepítéséhez.

A szolgáltatóknak legalább a 80 ezer forintos támogatás mértékének megfelelő díjcsökkentést és annak biztosítását kellett vállalniuk, hogy az elfogadóhely összességében legfeljebb a bankkártyás forgalom egy százalékának megfelelő díjat fizet. A támogatásból származó pénzügyi előny az elfogadóhelyeknél jelentkezik, mivel a kisebb forgalmú üzletek ilyen kedvező feltételt nem tudnának kialkudni támogatás nélkül – hangsúlyozza közleményében az NGM.

A kormány célja a készpénzállomány csökkentése az elektronikus fizetési módok elterjedésének ösztönzésével. Magyarországon a bankkártyás fizetések száma és a tranzakciók volumene nem éri el az uniós átlagot. Az elmúlt években a bankkártyaelfogadó helyek számának növekedése is lelassult, a terminálok száma megrekedt 100 ezer körül, holott online pénztárgépből is már több mint 200 ezer üzemel annak ellenére, hogy az csak néhány éve jelent meg – fűzte hozzá viszonyításképpen a minisztérium.

Az úgynevezett POS-terminálok alkalmazása, a kártyás fizetési lehetőség kimutatható módon hozzájárul a forgalom növekedéséhez is az egyes kereskedelmi egységeknél, így a kkv-k előnyére válik. A kormányzat ezúton is segíti a hazai vállalkozások, különösen a kisebb forgalmú, gyengébb alkupozícióval rendelkező hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének javulását – magyarázta a minisztérium közleménye. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.