Fél év csúszás: jön az állami lakásfelújítási program

Harmincezer lakás energetikai korszerűsítésében segíthet a várhatóan pénteken megnyíló hitelkeret.

Illés József
2017. 02. 23. 15:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem féléves csúszás után várhatóan pénteken meghirdeti a kormány azt a kamatmentes hitelprogramot, amelynek a segítségével a családok elvégezhetik a lakásuk energiatakarékossági célú felújítását. Emlékezetes: a kabinet már többször beígérte, hogy elindítja a hitelezést a lakáskorszerűsítések támogatására. A kormány először tavaly októberre harangozta be a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) kérhető kölcsönök kiosztásának az elindítását, később azonban tavaly decemberre, majd idén január elejére módosította az első igénylések befogadásának az időpontját, amit ezúttal február végére tettek át.

A hitelt egyebek mellett fel lehet venni a lakóingatlanok hőszigetelésére, fűtési vagy melegvíz-rendszerek korszerűsítésére, illetve például napkollektoros rendszerek telepítésére. A felújításokhoz legalább 10 százalék önerő szükséges, a további 90 százaléknyi rész pedig kamatmentes hitelként áll majd a lakosság rendelkezésére. A családi házak esetében maximum 10 millió forint, a társasházaknál lakásonként legfeljebb hétmillió forint igényelhető természetes személyek, társasházak, lakásszövetkezetek számára. A hitelösszeg alsó határa 500 ezer forint lesz, kétmillió forintig nem szükséges hitelfedezetet biztosítani. Amennyiben a hitelösszeg meghaladja a kétmillió forintot, akkor a hitelösszeg 70 százalékáig kell biztosítani a fedezetet. Ugyanakkor az ingatlanokra második jelzálog is bejegyezhető lesz, amennyiben ezt az értékhatárok engedik. A futamidő legfeljebb 20 év lehet.

A rendelkezésre álló keret mintegy 115 milliárd forint, melyből hozzávetőleg 10 milliárd forint jut Budapestre és Pest megyére. A teljes hitelkeret 25 százaléka a társasházak, 75 százaléka a családiház-tulajdonosok részére áll majd rendelkezésre. A kölcsönt az úgynevezett az MFB-pontokon lehet igényelni. Újdonság a korábban ismert feltételekhez képest, hogy az Otthon Melege Program támogatásával kombinálható lesz a hitelprogram, továbbá a lakástakarék-megtakarítások mellé is igénybe vehető lesz.

– Örvendetesnek tartom, hogy a kormányzat végre meghirdeti a lakásfelújítás-támogatási programot. Azt azonban látni kell, hogy ez a kamatmentes kölcsön nem old meg minden problémát. Számos családnak jelentős segítség lett volna például, ha kormány nem irányítja át a háztartásoktól a középületekhez azt a 90 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást, amelyet az Európai Unió kész volt biztosítani az otthonok energiatakarékossági átalakításához. A vissza nem térítendő támogatás elvonásával gyakorlatilag megfelezte a kormány a rendelkezésre álló keretet – nyilatkozta lapunknak a Magyar Energiahatékonysági Intézet ügyvezetője.

Szalai Gabriella elmondta: a hazai lakásállomány korszerűsítéséhez a kormányzat által elkülönített összegnél nagyságrendekkel nagyobb forrásokra lenne szükség.

A most induló hitelprogram segítségével optimista becslések szerint mintegy 30 ezer lakás újítható fel. Egy közelmúltban elvégzett felmérésből az derül ki: megközelítőleg 920 ezer család fontolgatja, hogy belevág az otthona modernizálásába. A mintegy 4,4 milliós hazai ingatlanállományból pedig legalább kétmillió szorulna korszerűsítésre – érzékeltette a léptékbeli különbséget a szakember.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.