Hazánk teljes területére elrendelte a baromfik zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos. Az intézkedést az indokolta, hogy már 10 megyében, 18 településen, 55 vadmadárban mutatta ki a Nébih laboratóriuma a madárinfluenza vírusát, valamint hogy két hete – valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt – Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség – írja a Nébih. Az előírás célja, hogy tovább csökkenjen az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetősége.
A tájékoztatás szerint amennyiben az állatok zártan tartása nem megoldható, a kifutót megfelelő erősségű madárhálóval kell védeni. A madárhálóval lefedett résznek, amelyre a baromfi kiengedhető, legalább az állattartó épület alapterületével megegyező nagyságúnak kell lennie.
A főállatorvos az intézkedést a Dunántúlon regisztrált – a járványügyi nyomozás szerint vadmadár eredetű – madárinfluenza-kitörések, a magas számú vadmadár-megbetegedés, valamint az Európai Unióban is egyre terjedő madárinfluenza-esetek miatt hozta, hogy ezzel is csökkenjen az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetősége – teszi hozzá a Nébih.
Bognár Lajos január végén arról számolt be, hogy 230 gazdaságban több mint hárommillió állat leölését rendelték el a hatóságok, ami azt jelenti, hogy hárommilliárd forint értékű állományt kellett felszámolni, amelynek 80 százaléka víziszárnyas volt.
Mint megírtuk, több ezer állás van veszélyben a víziszárnyas-ágazatban, amely ha nem kap állami segítséget, hamar felszámolás alá kerülhet. Míg ugyanis a tenyésztőket kártalanítják, a feldolgozók ilyesmire nem számíthatnak, így elbocsátásokhoz kénytelenek folyamodni.
A járvány gazdasági hatásainak enyhítésére a Földművelésügyi Minisztérium már az Európai Bizottság anyagi segítéségét kérte.