4,3 milliárdos fejlesztés a Magyar Postánál

A könyvelt küldeményt követő rendszert fejlesztését uniós, állami, valamint saját forrásból valósítják meg.

MTI
2017. 03. 09. 11:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sajtótájékoztatóval egybekötött projektindító csütörtöki rendezvényen Bártfai-Mager Andrea, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos elmondta: a posta kiemelt figyelmet fordít az ügyfelek változó igényeire, a projekt megvalósításával követhetővé, átláthatóvá válik a könyvelt küldemények folyamata, a cég nagy lépést tesz a digitalizációban, többi között kivezeti a papíralapú tértivevényt.

Bártfai-Mager Andrea szólt arról, hogy a postai piac liberalizációjával a Magyar Postának egyre erősödő valódi piaci versenyben kell helytállnia, az átalakuló piaci környezetben meghatározó a digitalizáció, az online kommunikáció, az e-kereskedelem terjedése.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a Magyar Posta stratégiai célja, hogy a piacvezető pozícióját megtartsa, erősítse, amit nehezít a logisztikai területen országosan meglévő humánerőforrás-hiány. Szerinte ennek kezelésében a béremelés segíthet, és emlékeztetett arra, az állami vállalatoknál 2019-ig több lépcsőben megvalósuló, átlagos 30 százalékos béremelés célja, hogy az állami vállalatok dolgozói stabil életpályát lássanak maguk előtt. Hozzátette: a Magyar Postának is lehetősége lesz jó szakemberek felvételére, megtartására.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a Magyar Posta fejlesztéseivel bizonyíthatja, hogy egy állami vállalat nem feltétlenül piacképtelen, veszteséget termelő cég a valódi versenypiacon.

Elmondta, a kormány kiemelten foglalkozik azzal, hogyan lehet a XXI. században az állami szereplő is versenyképes a piacon, a 2014 óta képviselt állami bürokráciacsökkentés pedig a növekedés, a fejlődés akadályát kívánja megszüntetni.

Az államtitkár kifejtette: a Magyar Posta a legtöbb telephellyel rendelkező vállalkozás Magyarországon, olyan direkt kapcsolatot teremt az állampolgárok és az állami szereplők között, amely elvezethet oda, hogy a magyar állam valóban versenyképes legyen, mert – szerinte – jelenleg még nem az, de Magyarország erősödik abban is, hogy visszaszerezze versenyképességi pozícióját.

Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a társaság célja a szolgáltatás modernizálása, amihez a digitális eszközök segítséget nyújtanak. Ismertette, hogy a projekt végrehajtása során a könyvelt küldemények mindenki számára követhetőek lesznek a feladástól az átvételig. Mintegy 8 ezer munkatárs kap mobileszközt, a postahelyeken digitális aláírópadokat helyeznek ki, a forgalmasabb területeken kézbesítők mobilnyomtatókat visznek magukkal.

A Magyar Posta tájékoztatása szerint az új rendszer segítségével átláthatóbbá válik a teljes folyamat, és kiküszöbölhető lesz az információhiányból származó bizonytalanság, emellett a rendszer biztosítani fogja az e-személyi igazolvány funkcióinak kihasználását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.