Tállai üzeni: érdemes még ma elküldeni az adóbevallásokat

Nyolcszázezer magánszemélynek jár vissza pénz.

MTI
2017. 04. 02. 11:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emlékeztetett, hogy a NAV ez évben debütáló szolgáltatása, az e-szja gyakorlatilag biztosítja azt, hogy „semmittevéssel” is érvényes bevallássá válik május 22-én a tervezet. Azonban több okból is érdemes mielőbb megnyitni és megnézni, hogy minden jövedelmet és kedvezményt tartalmaz-e – mondta. Átnézni a bevallást azért is érdemes, mert ugyan a bevallás benyújtásának elmulasztásáért gyakorlatilag mulasztási bírságot nem szabhat ki az adóhivatal, de az továbbra is a magánszemély felelőssége, hogy jövedelméről precíz bevallás készüljön, és abból ne hiányozzék semmi – emelte ki Tállai András.

„Munkatársaim összesítése szerint 222 ezer magánszemélynek jár vissza adó” – ismertette. Nekik célszerű lenne a lehető leghamarabb elküldeni a bevallásukat – javasolta az államtitkár –, hiszen a visszajáró összeget a beérkezéstől számított 30 napon belül kaphatják meg. Az érintetteknek arra kell figyelniük, hogy a visszaigényléshez szükséges adatokkal kiegészítsék bevallásukat, így például beírják a bankszámlaszámukat. Ha azt szeretnék, hogy a postás vigye házhoz az összeget, akkor a lakcím megadásával kell ezt jelölni. Mindezekre maga a NAV által fejlesztett program, az e-szja is figyelmeztet – tette hozzá.

A több mint félmillió, önkéntes pénztárba befizető magánszemélynek is érdemes minél hamarabb elfogadnia a bevallási tervezetet, hiszen a pénztárnak is a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utal a NAV. Így az az egészségpénztári tag, aki ma beküldi a bevallását, már május 2-án el is költheti az egészségpénztári számlára visszautalt adó összegét – mutatott rá Tállai András.

A NAV vezetője megjegyezte: több mint 535 ezer önkéntes kölcsönös biztosítópénztári tagnak a rendelkezésről szóló sorok a pénzintézetek adatszolgáltatása alapján szerepelnek a bevallási tervezetében. Nekik, ha semmivel nem kell kiegészíteniük a tervezetet, mert az minden tavaly megszerzett jövedelmüket tartalmazza, csak el kell fogadniuk azt. A két vagy több pénztárba befizető – mintegy 170 ezer – magánszemélynek döntenie kell arról, hogyan osztja meg az adókedvezmény összegét, amire a NAV külön felhívja a figyelmet. Nekik azt kell kitölteniük, melyik pénztárba szeretnék, hogy utalja a NAV a visszajáró adó összegét – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.