Újabb telepeken jelent meg a madárinfluenza

A kiskunfélegyházi állományokban megkezdték az állatok leölését.

MN
2017. 04. 12. 9:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb két Bács-Kiskun megyei állományban jelent meg a madárinfluenza, a vírus terjedésének megakadályozása érdekében az állatok leölését mindkét érintett telepen – állami kártalanítás mellett – megkezdte az állategészségügyi szolgálat – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A megbetegedéseknél ezúttal is a H5N8 vírustörzset azonosították.

A vírus jelenlétét két kiskunfélegyházi állományban mutatták ki, egy liba- és egy kacsatartó telepen. A szükséges intézkedéseket megtették, a fertőzött gazdaságok körül 3 kilométer sugarú védőkörzetet és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet rendelt el az állategészségügyi szolgálat. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében a fertőzött állományok (mintegy 10 500 liba és 10 370 kacsa) leölését megkezdték a szakemberek.

A Nébih azt írja, a kimutatott szerotípus (H5N8) megegyezik a járvány során korábban a többi állományban azonosított vírustörzzsel.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.