A Capital információi szerint a cég tavalyi vesztesége meghaladta a 25 millió lejt, vagyis az 1,7 milliárd forintot. Ez még jó eredménynek számít, hiszen 2013-ban például ennek az ötszörösét voltak kénytelenek elkönyvelni. Szakértők azt mondják, a cég veszteségeinek legfőbb okozója a túlságosan bőkezű kollektív szerződés az 1880 munkavállalóval: a dolgozóknak az alapbéren túl extra juttatás jár a stressz, a nehéz munkakörülmények, a kozmikus sugárzás, de még a víz feletti repülés miatt is.
A több hagyományos légitársaság által kezelhetetlen versenyhelyzetet a fapados cégek másfél évtizeddel ezelőtti megjelenése váltotta ki, utóbbiak ugyanis rendkívül alacsony működési költségek mellett ténykednek, így áraik – és a szolgáltatások minősége – is jóval alacsonyabb. A diszkontcégek az európai légi piac 60 százalékát uralják, ráadásul dinamikusan növekednek: a piacvezető Ryanair 2016-ban bő tízszázalékos bővülést ért el, míg a Wizz Air több mint 20 százalékkal növelte utasai számát az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A jól teljesítő hagyományos légitársaságok, mint a Lufthansa, az Air France-KLM vagy a British Airways ugyanakkor legfeljebb néhány százalékos pluszt könyvelhetnek el, ezt is főleg a prémium szegmensben.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!