Kafetéria: idén is bruttó 200 ezerből gazdálkodhat Orbán

Nem hozott nagyobb keretet a miniszterelnöknek az idei év.

MN
2017. 05. 08. 8:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem hozott nagyobb kafetériakeretet Orbán Viktornak az idei év – derül ki a Kormány.hu-n megjelent adatokból, a hírt a 24.hu szúrta ki. A miniszterelnök kerete ugyanis idén – csakúgy, mint tavaly – bruttó 200 ezer forint. 2014. május 10. és 2014. december 31. között pedig bruttó 128 767 forintos éves kerettel egészült ki fizetése.

Az adatok alapján a kormányfő fizetése is változatlan: 2014. június 1-je óta bruttó 1 millió 507 ezer 400 forintért végzi munkáját.

A miniszterelnök 2016-os vagyonnyilatkozata szerint  a korábbi három helyett már csak két – egy budapesti és egy felcsúti – ingatlannak tulajdonosa Orbán Viktor, számláján pedig kevesebb pénz van, mint egy évvel korábban. Autója, egyéb nagy értékű ingósága és gazdasági érdekeltsége továbbra sincs. A feleségével, Lévai Anikóval közös számláján tavaly valamivel több mint 5 millió forint volt, a mostani nyilatkozatban itt 742 ezer forint szerepel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.