Közölte: a jövőre is folytatódó célzott áfacsökkentések jelentős támogatást jelentenek minden magyar családnak, javítják a hazai termelők versenyképességét, és hozzájárulnak a kereskedelmi forgalom további bővüléséhez. Felidézte: miután idén 5 százalékra csökkent a friss tej, a baromfi és a tojás áfája, 2018. január 1-jétől a halhús áfakulcsa is 5 százalék lesz, valamint tovább csökken az internet-hozzáférés és az éttermi szolgáltatás áfája a 2017. évi 18-ról jövőre szintén 5 százalékra.
Hangsúlyozta, hogy az Európában továbbra is egyik legalacsonyabb, 15 százalék marad a személyi jövedelemadó kulcsa, így 2018-ra egy kétkeresős, átlagjövedelemmel rendelkező kétgyermekes családnál éves szinten mintegy 240 ezer forint marad 2015-höz képest.
A vállalkozókat érintő tehercsökkentések közé sorolta, hogy az idei évhez képest további egy százalékponttal, 13 százalékra csökken a kisvállalati adó, marad az egységesen 9 százalékos társasági adó, az egészségügyi hozzájárulás kulcsa – 2 százalékponttal – 20 százalékra csökken, a szociális hozzájárulási adó 22-ről 20 százalékra csökken, míg a kisüzemi sörfőzdék esetében 8 ezer helyett 200 ezer hektoliter lesz az a határ, ami alatt csak a jövedéki adó 50 százalékát kell megfizetni.
A családok támogatásával kapcsolatban elmondta: 2018 januárjától összességében havi 35 ezer forintra nőhet a kétgyermekes családok adókedvezménye, így ők összesen már évi 420 ezer forint kedvezményt kaphatnak. Emellett – folytatta – 2018-ban is számíthatnak adókedvezményre az első házasok, az otthonteremtési programra még több forrás, 226 milliárd forint áll majd rendelkezésre, illetve 2018-tól az állam biztosítja az első sikeres nyelvvizsga, valamint az első emelt szintű – most még térítésköteles – idegen nyelvből tett érettségi ingyenes megszerzését, továbbá a fiatalok első vezetői engedélyének ingyenes megszerzését.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!