Tarlós: Elkerültünk egy igazságtalanságot

A főpolgármester közölte: siker a BKV-nál és az FKF-nél történt bérmegállapodás.

MTI
2017. 05. 02. 7:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tarlós István az M1 kedd reggeli műsorában köszönetet mondott a BKV két meghatározó szakszervezeti vezetőjének és a BKV dolgozóinak azért, hogy sikerült elkerülni a sztrájkot. Az FKF-nél is létrejött korábban egy ilyen megállapodás a szakszervezetekkel – tette hozzá.

A főpolgármester szerint most a megállapodásokkal „egy igazságtalanságot” el tudtak kerülni a főváros két meghatározó cégénél. Ugyanakkor – mint mondta – az Orbán Viktor miniszterelnökkel tervezett találkozón „szóba fog kerülni”, hogy az önkormányzatoknál már körülbelül tíz éve nem volt általános béremelés a cégek dolgozói, a köztisztviselők, a közalkalmazottak körében. Ez a „direkt állami cégeknél” megtörtént a közelmúltban, és „nem csekély feszültséget eredményezett” az önkormányzati cégek dolgozói körében – mutatott rá.

Tarlós István közölte: ennek megoldására szeretnének „valamilyen forrást kieszközölni”, mert az önkormányzatok forrásai „inkább mérséklődtek, apadtak” az utóbbi időben a központi intézkedések következtében.

A főpolgármester elmondta azt is, hogy az FKF-nél történt belső ellenőri jelentés „sötét ügyekről” nem tesz említést.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.