A Várra és kastélyokra megy el a 4,7 milliárdnyi tartalék

A Várban zajló beruházások 4 milliárdot emészthetnek fel.

MN
2017. 07. 18. 14:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A budai Vár átépítésére, illetve vidéki kastélyok felújítására megy el az a 4,7 milliárd forint, amelyet a költségvetési tartalékból kapott a Miniszterelnökség a hónap elején – írja a Hír TV.

Az összegből közel 4 milliárdot a Várban zajló beruházások emészthetnek fel. A kancellária parlamenti államtitkára emlékeztetett, hogy a fővárosi rekonstrukciók mellett az elmúlt években a kormány olyan vidéki műemlékeket újíttatott fel, mint a fertődi Esterházy-kastély vagy a nagycenki Széchenyi-kastély.

Csepreghy Nándor azt mondta, hogy a költségvetési átcsoportosítással a kormány maradványpénzek felhasználásához járult hozzá.

„Amit 2016-ban támogatásként erre a célra fordítottunk, de a kivitelezések lassúsága miatt nem tudtunk felhasználni, akkor ilyenkor ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium visszahagyja ennél a tárcánál, ez a kormányhatározat jelent meg, gondolom, ez van a kérdés mögött is. Tehát ezek a beruházások mindegyike az örökségvédelem területén fog realizálódni, részben a budai Várban történt beruházásokról beszélünk, ott épül a lovarda, újjáépítjük a Stöckl-lépcsőt, a testőrparancsnokságot, részben pedig más vidéki kastély- és várprogramok esetében használjuk fel. Minden esetben olyan intézményeket vagy épületeket támogatva, amelyek a felújítás után is 100 százalékban állami vagy önkormányzati tulajdonban maradnak” – fogalmazott a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.