Több ezer pék hiányzik hazánkban a sütőiparból

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az ágazat tartalékai kimerültek, a vállalkozások többsége veszteséges.

MTI
2017. 09. 12. 13:15

Hozzátette: a búzaárak nagyon alacsonyak – azon folyik a vita, hogy a mostani helyzet túltermelési válság-e vagy csak a piac hullámzása –, így Magyarországról gyakorlatilag nincs búzakivitel. A megfelelő exporthoz túl erős a forint is, a gabonatermesztőknek 313-315 forintos euróárfolyam lenne a megfelelő – mondta. Hozzátette, hogy a búza ára a világpiacon a nyersanyagárakkal mozog együtt, és a nyersanyagárak nagyon alacsonyak.

Laszlovszky Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője a 20 pontos élelmiszer-biztonsági akcióterv lényegét ismertetve azt emelte ki, hogy az élelmiszerlánc legfontosabb szereplője a fogyasztó, és mindent meg kell tenni, hogy a fogyasztók minél jobb minőségű élelmiszerhez juthassanak. Ezért szigorították nemrégiben a Magyar élelmiszerkönyvnek például a kenyerekre vonatkozó előírásait – hangsúlyozta.

Közölte, hogy az élelmiszeripar mintegy 5 ezer vállalkozásának negyede sütőipari cég. A 90 ezer élelmiszeriparban foglalkoztatott 20 százaléka a sütőiparban dolgozik. Magyarországon évente kenyérből mintegy 37 kilogramm , péksüteményből pedig mintegy 15 kilogramm a fejenkénti átlagos fogyasztás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.