Orbán: Európának nem szabad bezárkóznia

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hétfőn megjelent a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítására vonatkozó közbeszerzési felhívás.

MN
2017. 11. 27. 10:00

Kitért a kínai elnök „Egy öv, egy út” kezdeményezésére is, amelyet a globalizáció új formájaként jellemzett, amely – fogalmazott – nem tanárokra és diákokra osztja fel a világot, hanem kölcsönös tiszteleten és kölcsönös előnyökön alapul.

A mostani csúcstalálkozón kiemelten kezelik a pénzügyi együttműködés kérdését – közölte a miniszterelnök, tudatva: a hétfői plenáris ülés után a magyar és a kínai Eximbank aláírja a Kína–Közép-Európa befektetési alap második fázisáról szóló megállapodást.

Orbán Viktor szavait azzal zárta, hogy a kelet-közép-európai térségben semmilyen politikai akadály nem hátráltatja a gazdasági együttműködést.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a fórum megnyitóján azt mondta: a politikai és a finanszírozási feltételek is adottak ahhoz, hogy a kínai és kelet-közép-európai vállalatok a lehető legeredményesebb együttműködést alakítsák ki.

A tárcavezető beszédében kiemelte: a kelet-közép-európai országok józan észre alapuló politikájukkal, az európai átlagot meghaladó növekedési ütemmel és versenyképes befektetési környezetükkel remek lehetőségeket kínálnak Kína számára.

Ugyan a földrajzi távolság mindig kockázatot és nehézséget okoz, a kormányok segíthetnek az üzleti kapcsolatok javítása érdekében a politikai kapcsolatok alakításával és a finanszírozási háttér biztosításával – magyarázta. Úgy vélekedett, mindkét feltétel adott ma a cégek együttműködéséhez. Szijjártó Péter kijelentette: mára olyan nyitott vagy vitás kérdés nincs, amely gátolná a gazdasági együttműködés további előmozdítását.

A külügyminiszter megjegyezte: Kína és a kelet-közép-európai országok kereskedelmi forgalma meghaladja a 60 milliárd dollárt.

Kitért rá: létrejön a Kína és kelet-közép-európai országok közötti bankszövetség, amely a fejlesztési források koordinációja szempontjából előrelépést jelent.

Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése kölcsönösen előnyös minden országnak – mondta az MTI tudósítása szerint Li Ko-csiang kínai miniszterelnök a Kína és 16 kelet-közép-európai ország gazdasági és kereskedelmi fórumának megnyitóján hétfőn Budapesten.

A kínai kormányfő kiemelte: az elmúlt években jelentősen erősödött Kína és a kelet-közép-európai országok gazdasági együttműködése, amellyel az eurázsiai kontinens két oldalát hozzák össze.

Kitért rá: országa nagy gazdasági lendületben van, évente rengeteg új cég jön létre, amelyek nagyon sok munkahelyet hoznak létre és a hagyományos ágazatokat is modernizálják.

Úgy vélte, racionális Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködése, mert összhangban áll a globalizáció tendenciáival, a kereskedelem és a beruházás előmozdításának szükségességével. Ebben az együttműködési keretben az országok kiegészítik, erősítik egymást, új utakat találhatnak az érvényesülésre a nemzetközi piacokon – közölte. Hozzátette: remélhetőleg a kínai import nyújtotta lehetőségekből sok kelet-közép-európai cég is részesülhet.

Megjegyezte: a turizmus is jelentős fellendülésben van, minden évben egyre több kínai turista érkezik a közép-európai régióba. A kínai miniszterelnök emlékeztetett: a mostani a hetedik ilyen üzleti találkozó, és hamarosan kezdődik a hatodik csúcstalálkozó az érintett országok vezetői számára. Azért rendeztek eddig eggyel több üzleti fórumot, mert a fórum ötletéből született a kezdeményezés, hogy hasonló körben csúcstalálkozót is szervezzenek – mutatott rá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.