Magyar Idők: Több ezer munkahelyet teremthet a távol-keleti export

Egyforintnyi vámbevétel ötvenforintnyi adót is hozhat az államkasszának –nyilatkozta egy szakértő a lapnak.

MTI
2017. 12. 11. 5:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezrével teremthet munkahelyeket, érdemi befektetéseket hozhat és növelheti az államkassza bevételét, ha sikerül elérni, hogy minél több távol-keleti kereskedő Magyarországon vámoltassa el a Európai Unióba szánt áruját – mondta a kormányközeli Magyar Időknek a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének társelnöke.

A lap hétfői számában megjelent interjúban Bók Mihály úgy vélekedett, egyforintnyi vámbevétel negyven-, de akár ötvenforintnyi további adóbevételt is hozhat az államkasszának.

Rámutatott: a vámbevételek legnagyobb része az Európai Uniót illeti, az ügyintézésben részt vevő tagállamok az összeg húsz százalékát tarthatják maguknál. Hangsúlyozta, hogy nem csak pénzügyi előnyök jöhetnek szóba. Kellő számú ügyintézőre van szükség, a szállítmányozás és a logisztika területén is elkelnek a szakemberek, de fontos szempont az őrzés-védelem és a pénzügyek megfelelő vitele is.

Az elmúlt években sokat változott a magyar vámügyintézés, gyorsabb lett és rugalmasabb, miközben megannyi elektronikus megoldást, újítást illesztettek be a hazai szolgáltatásba – mondta a szakember, hozzátéve: a fejlesztések miatt sokan nevezik világszínvonalúnak a magyar vámkezelést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.