A jelentős számú visszaélések miatt a „Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása – Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása” című pályázati felhívás visszavonásáról döntött az EMVA Irányító Hatóság.
A Miniszterelnökség közleménye szerint a 2016. augusztus 25-én megjelent, mintegy 13,85 milliárd forint keretösszegű felhívás a vidéki térség mezőgazdasági vállalkozásainak jövedelemstabilizálását, valamint a mezőgazdaságon kívüli vállalkozások elindítását hivatott ösztönözni. A pályázatra viszont alig egy hónap alatt több mint 11 ezer kérelem érkezett közel 140 milliárd forint forrásigénnyel.
A beérkezett nagyszámú igényre való tekintettel előzetes vizsgálatot indítottak, amely során több esetben visszaélés, úgynevezett mesterséges körülmény megteremtésének gyanúja merült fel. „A megyei kormányhivataloktól kapott információk alapján nagy számban voltak olyan kirívó esetek, miszerint bizonyos személyek egyes társadalmi csoportok kiszolgáltatottságát kihasználva tömegével igényeltek a pályázathoz szükséges regisztrációs számot és nyújtottak be szinte azonos tartalmú kérelmeket. A jelenlegi feldolgozottság alapján a beérkezett kérelmek több mint fele jogosulatlan a 40 ezer eurónak megfelelő forintösszeg igénybevételére” – közölték.
Az ügyben feljelentés történt, melynek eredményeképpen a rendőrségi nyomozás jelenleg is folyik. Mivel a pályázati felhívásban megfogalmazott célok – a tömeges visszaélések miatt – nem teljesülhetnek, ezért az Irányító Hatóság a pályázat visszavonásáról döntött – olvasható a közleményben.
Az MTI kérdésére a Miniszterelnökségen elmondták, hogy pályázati kifizetések még nem voltak, mivel a visszaélésekre még az elbírálási folyamat elején derült fény.