Tovább drágult a Budai Vigadó felújítása

Újabb 600 millió forintot adott a kormány a beruházásra.

MN
2017. 12. 08. 13:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb 600 millió forintot adott a kormány a Budai Vigadó felújítására – derült ki a Magyar Közlönyből, a hírt a Hír TV szúrta ki.

A vonatkozó kormányhatározat szerint a pénzt „a felújított épület működtetéséhez szükséges eszközök, a közönségforgalmi és irodai terek bútorzata, valamint az audiovizuális és hangtechnikai mobil eszközök beszerzésének céljából” adta a kormány.

A héten egyébként már kapott 1,157 milliárd forintot a beruházás a kormánytól: a Balog Zoltán vezette humántárca ezt az összeget 2018-ban fordíthatja a projektre, amelyre így már összességében majdnem 10 milliárd forintot szán a kabinet.

„2017. december 5. napján és 2017. december 8. napján hirportálunkon a Budai Vigadó rekonstrukció jára irányuló beruházással kapcsolatban megjelent cikkek olyan valótlan állításokat tartalmaztak, amelyek azt a látszatot keltik, mintha a beruházás finanszírozása újabb 1,157 milliárd támogatással növekedett volna. Ezzel szemben a valóságban a 1895/2017. (XlL4.) Korm. határozatban szereplő összeg a korábban megítélt támogatási összeg éven túli kötelezettségvállalásként felhasználni engedélyezett része. A rekonstrukciós beruházásfinanszírozásának teljes támogatási összege 7 594,5 M Ft. Az érintettektől elnézést kérünk.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.