Fizetésképtelenség fenyegeti a csanádpalotai önkormányzatot; a polgármester adósságrendezési eljárás megindítását kezdeményezte, mivel az önkormányzatnak kilencven napon túli lejárt határidejű tartozása is volt már, de a képviselő-testület tagjainak többsége nem támogatta a javaslatot.
Nyergesné Kovács Erzsébet polgármester, akit tavaly júniusban függetlenként választottak a 2800 lakosú, Csongrád megyei kisváros vezetőjévé, az MTI-nek elmondta, több évre visszanyúló folyamat, pénzügyi szabálytalanságok sorozata vezetett a jelenlegi helyzethez.
Az önkormányzat a tavalyi évet már 30 millió forintos szállítói tartozással kezdte, majd májusban – miután nem tudott eleget tenni adatszolgáltatási kötelezettségének – a kincstár felfüggesztette a település normatív finanszírozását. Így külső cég segítségét kellett kérni, illetve könyvvizsgálót bíztak meg – tudatta a polgármester.
A képviselő-testület 36 millió forintos hiánnyal fogadta el az önkormányzat tavalyi, 673 millió forintos főösszegű költségvetését – közölte Nyergesné Kovács Erzsébet.
A polgármester azt követően kezdeményezte az adósságrendezési eljárás elindítását, hogy a település az igényelt rendkívüli önkormányzati támogatás töredékét kapta csak meg. Elmondta, az áramszolgáltató már kikapcsolási értesítőt küldött, és a városnak jelentős étkezéstérítésidíj-tartozása is volt.
Az adósságrendezési eljárás keretében kirendelt pénzügyi gondnok felügyelné az önkormányzat gazdálkodását. A képviselők többsége azonban nem támogatta ezt, ehelyett arra tettek javaslatot, hogy a kisváros külterületi szántók értékesítésével rendezze a pénzügyi helyzetét. A pénzügyi bizottság határozati javaslatát elfogadva arról született döntés, hogy fizessék ki a kilencven napon túli 6,7 millió forintos lejárt tartozást, majd január 15-éig készüljön likviditási terv, a hónap végéig pedig nagyon szigorú költségvetés – tette hozzá Nyergesné Kovács Erzsébet.
A polgármester hangsúlyozta, ha a képviselők nem hozzák meg a helyzet rendezéséhez szükséges, sokszor kellemetlen döntéseket, egyebek között az önként vállalt feladatok elhagyásáról vagy minimálisra csökkentéséről, akkor a lejárt adósság gyorsan újratermelődhet.